– Nem is járt zeneiskolába?
– Szerencsére jártam, ugyanis az óvónéni tíz évvel később a házunk előtt biciklizve rákérdezett édesanyámtól, jár-e már Ircsike éneket tanulni. Hát, ha ez ennyire fontos, hogy még mindig ezért aggódik az óvónéni, akkor legyen. Végül anyukám elküldött beiratkozni a siófoki zeneiskolába.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Apáti Jánosnál klarinétoztam, de hamar kiderült, hogy inkább énekelnem kell, és legjobban a népdalhoz illik a hangom. Később szegedi egyetemistaként is tanultam énekelni, de akkor már egyértelmű volt számomra az utam. A klasszikusok helyett a népzenét választottam. Minden azon múlik tehát, hogy a pedagógus merrefelé vezet és megadja-e a kellő szabadságot.
– Jó szívvel emlékezik a mestereire?
– Simon Kati és Szél Pálné énektanáraimon kívül legtöbbet egyetemi professzoromnak, Ilia Mihály irodalomtörténésznek köszönhetek. Nagy áldás, hogy közelről ismerhettem Erdélyi Zsuzsanna néprajztudóst, aki a szellemi pótanyám volt.
Talán a maximalizmusomat és a türelmetlenségemet is nekik köszönhetem. Ennek a rossz oldala, hogy másokkal szemben is magasak az elvárásaim. Ha készítek egy lemezt, szeretem a lehető legátfogóbb módon bemutatni az anyagot, ezért tanulmánynak beillő ismertetőt, bevezetőt szoktam hozzá mellékelni. Az utóbbi tíz évben a tudósi és a művészi énem szintézisbe került.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Lovász Irén hangja különös hatással van az emberi lélekre
Művészi, énekesi pályája az évek során tudományos munkájával párhuzamosan bontakozott ki, az autentikus népzenétől a határműfajokig sokféle formációban és lemezen énekelt. Az ember és a művész szerepéről, az éneklésről, a gyógyításról beszélgettünk Lovász Irén előadóművésszel.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.
