Bosszúból nyithatott tüzet az elkövető a koszovói iskolabuszra
Az elkövető előzőleg illetlenül viselkedett a buszon, zaklatva a lányokat, a sofőr és az ellenőr ezért leszállíttatta a járműről.
Az elkövető előzőleg illetlenül viselkedett a buszon, zaklatva a lányokat, a sofőr és az ellenőr ezért leszállíttatta a járműről.

A honvédelmi miniszter büszke arra, hogy Magyarország történetében először magyar parancsnoka lesz a koszovói NATO-erőknek.

Most először, egy éven át magyar parancsnoka lesz a koszovói KFOR-missziónak Kajári Ferenc vezérőrnagy személyében.

A különleges alakulat is kiérkezett a helyszínre, és könnygázgrátánokkal igyekezett oszlatni a tömeget.

A rendszámtáblákból kiinduló botrány miatt a különleges rendőri alakulat és a katonaság is a határon van.

A busz koszovói rendszámmal közlekedett és Németországból tartott a koszovói főváros felé.

Ha visszanézünk a XX. század történetére, sok olyan politikai döntés volt, amelyet jobb lett volna nem vállalni, de a leginkább meg sem hozni.

Zágráb horvát katonai tábor létrehozását jelentette be Koszovóban, később visszakoztak.

Szlovénia elutasította, hogy létezne javaslata a határok módosítására.

Az ankarai külügyminisztérium felelőtlen és illegális kezdeményezésről beszélt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.