Álproblémák csapdájában a közélet
Egyedül az lehet a mérce a közéleti szerepvállalásban: ki tudja ténylegesen jobban szolgálni a hazáját.
Egyedül az lehet a mérce a közéleti szerepvállalásban: ki tudja ténylegesen jobban szolgálni a hazáját.

A 11 állandó szerző írásai mellett vendégszerzők cikkei, valamint szemlék is megjelennek majd.

A Kossuth-díjas erdélyi költő esszéit, glosszáit, tárcáit, valamint a vele készült interjúkat gyűjtötték össze egy feszes, jól szerkesztett kötetbe.

A párt alaptörvény-módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
A gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjat minden évben egy nőnek és egy férfinak ítélik oda. Október hatodikán adják át az elsőket.

Varga Judit igazságügy-miniszter továbbra is azt vallja, hogy hallatnunk kell a hangunkat külföldön.

Most nem merünk tervezni sem, de azért már magunkban fogadkozunk, hogy a nagy megálló utáni nekirugaszkodásban észszerűbb lesz a világ. Talán jobban megbecsüljük majd az egyszerűbb dolgokat.

Méretes kő esett le a szívünkről.

Ha a fehér férfiak elnyomók, akkor ezt az elnyomást meg kell szüntetni, jöhet a lázadás és a forradalom. Niedermüller Péter hírhedt megnyilvánulása ebbe a sorba illeszkedik.

Mint korábban annyiszor, ismét a bőrszínről vitázik a közélet Amerikában. Mégpedig amiatt, mert megindult felfelé a népszerűségi listán az egyik karakteres aspiráns a 2020-as elnökválasztási év előtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

A britek megelőző lépést tettek.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.

Vlagyimir Putyin kész lenne alkura, míg Volodimir Zelenszkij vonakodik.

Kínos vereség: az utolsó percekben kapott góllal búcsúztak a Király-kupából egy másodosztályú csapat ellen.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.