időjárás 1°C Gerda , Martina 2023. január 30.
logo

Nem ilyen lovat akartam – megjelent Farkas Árpád tárca- és interjúkötete

Nagy Koppány Zsolt
2020.11.13. 12:52
Nem ilyen lovat akartam – megjelent Farkas Árpád tárca- és interjúkötete

A Kossuth-díjas Farkas Árpád neve elsősorban költőként ismerős a magyarországi olvasó számára – keveset ír, írt, de szinte mindegyik verse azonnal kultikussá válik, súlya és jelentősége messze túlmutat a megjelenési gyakoriságon, a konkrét értelemben vett jelenléten. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kiadója most a költő egyéb írásait – esszéit, glosszáit, tárcáit, valamint a vele készült interjúkat – gyűjtötte feszes, jól szerkesztett kötetbe: Az „Asszonyidő” az 1968–1983 között született tárcákat közli, a „Hermafrodita idő” az 1990–2018 közötti művekből válogat (ezek főként politikai jellegű írások), a „Jelentés a völgyből” című fejezet pedig a költővel készült interjúkat adja ismét közre (annyira aktuális az anyag, hogy még 2019. őszi interjú is olvasható Farkas Árpáddal).

Farkas Árpád tárcáinak hangja erősen szimbolikus és lírai, ami kissé szokatlan a műfajban, viszont kifejezetten üdítő, és gyönyörködteti az olvasót: „Én láttam a Szultánt seregszemlére kilovagolni; mint a cövek, úgy állt a sereg a láthatár pereméig, elöl a janicsárok, mint a parancsolat, de száz sorral hátrébb már elemózsiát csipdesett hóna alól a másik; ezer sorral hátrébb már vicceket mondtak, tízezer sorral hátrébb már cédulákat ragasztgattak egymás hátára, hogy »marha«; még hátrébb egereket kergettek, s játszották, hogy »üsd a harmadikat« – mégis a tökéletes katonai fegyelem látszatát keltette az egész sereg, s a Szultán csatára lelkesítő szavaira egyként morajlott.”

Ízes, szép nyelven megszólaló írások ezek, amelyek – bár a versek mint csodamód létrejövő alkotások megszületésénék koordináta-rendszerét ugyan nem adatolják (nem is remélhetünk ilyesmit tőlük!), azért mégis – ugyanabban az elmében születnek, és ezáltal átitatódnak a verseket teremtő szellemmel. Mint minden jó tárcakötet esetében, itt is lehetővé válik a nemlineáris, csemegéző olvasás, ami nagy öröm az olvasónak. A hétköznapi élmények művészi módon megírt gyöngyszemekké párolásán túl megidéztetnek a pályatársak, és soha nincs alibiérzése az embernek: nincs üresjárat, írás csak akkor születik, ha mondanivaló van.

A második ciklus szövegei gyakorlatiasabbak, a napi aktualitásokhoz másként kapcsolódnak: elsősorban politikai viszonyokat elemeznek, a román nacionalizmus megnyilvánulásának dermesztő ténykérdésein túl az elvándorlás és az erdélyi magyarság megmaradásának kérdéseit járják körül tárgyilagos józansággal, nem sokat köntörfalazó gyakorlatiassággal.

A harmadik ciklus interjúi egytől egyig fontos írások, olyan állításokkal, amelyekbe mind szerzőként, mind olvasóként beleborzong az ember: „Nem akarom elemezni a saját verseimet. Magatartás-alakító, magatartás-formáló, magatartás-kereső ember voltam, és rátaláltam egy magatartásformára. Ez lehet túl merev, lehet, hogy nem enged béklyóiból szabadulni, de ehhez próbáltam következetes maradni. Alig tudtam megírni azt a néhány keserűen életet bepanaszló, életet feljelentő verset. Én nem igyekszem »megújulni«.” Vagy:

„Nem sietek valamely bizonytalan Parnasszus felé. Ha már az öregember-mosakodást emlegetem, jó emlékkel gondolok nagyapámra, ki a vecsernyére hívó első harangszóra tette oda a vizet melegedni, a másodiknál még komótosan és ráérősen mosakodott, ballagva ment a templomba, de az istentiszteletre azért mindig elért.”

Megtudjuk, miért olyan fontos a kötet címét is adó ló-motívum („Az első képi emlékem egy hintaló, amelynek a talpát fűrészelem. Kellett legalább három-négyévesnek lennem, hogy a fűrész megálljon a kezemben. A talpát fűrészelem (…): nem hintázni, hanem száguldozni akartam azon a lovon, de a hintatalp miatt nem hagyta magát.”), és örömmel láthatjuk, hogy Farkas Árpád van annyira jelentős szerző és bátor ember, hogy ilyen gordiuszicsomó-oldást is megengedhessen magának:

„Szerintem nincs sem urbánus, sem népi, akármelyik képzőművész barátunkra is kérdeznél rá, hogy miért nem fest mindennap székely tájat, vagy miért keres intellektuális témát. Művészet, álművészet és dilettantizmus van. A dilettánsok mindig hangosabbak valamivel, mint azok, akik valóban szenvedélyesen, belülről képviselnek valamit. Ez álvita volt mindig, fogatlan felleg, amelyik ködöt képez, de harapni is szeretne.”

Farkas Árpád: Nem ilyen lovat akartam. Esszék, glosszák, tárcák, interjúk, riportok. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.