„Nem sietek valamely bizonytalan Parnasszus felé. Ha már az öregember-mosakodást emlegetem, jó emlékkel gondolok nagyapámra, ki a vecsernyére hívó első harangszóra tette oda a vizet melegedni, a másodiknál még komótosan és ráérősen mosakodott, ballagva ment a templomba, de az istentiszteletre azért mindig elért.”
Megtudjuk, miért olyan fontos a kötet címét is adó ló-motívum („Az első képi emlékem egy hintaló, amelynek a talpát fűrészelem. Kellett legalább három-négyévesnek lennem, hogy a fűrész megálljon a kezemben. A talpát fűrészelem (…): nem hintázni, hanem száguldozni akartam azon a lovon, de a hintatalp miatt nem hagyta magát.”), és örömmel láthatjuk, hogy Farkas Árpád van annyira jelentős szerző és bátor ember, hogy ilyen gordiuszicsomó-oldást is megengedhessen magának:
„Szerintem nincs sem urbánus, sem népi, akármelyik képzőművész barátunkra is kérdeznél rá, hogy miért nem fest mindennap székely tájat, vagy miért keres intellektuális témát. Művészet, álművészet és dilettantizmus van. A dilettánsok mindig hangosabbak valamivel, mint azok, akik valóban szenvedélyesen, belülről képviselnek valamit. Ez álvita volt mindig, fogatlan felleg, amelyik ködöt képez, de harapni is szeretne.”
Farkas Árpád: Nem ilyen lovat akartam. Esszék, glosszák, tárcák, interjúk, riportok. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2020.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!