Egetrengető bejelentést tett Lázár János, vége az elégedetlen utasok korának + videó
Több milliárd forintnyi beruházásról döntöttek.
Több milliárd forintnyi beruházásról döntöttek.

Kísérleti közösségi közlekedési projekt indul Magyarországon a Hyundai közreműködésével.

Felújítják a lajosmizsei vasútvonalat.

NEM MINDEN ARANY – Karácsony Gergely nem végezte el a munkáját, és a felelősséget sem vállalja érte.

A közösségi közlekedés fejlesztéséért dolgozó csoport több pontban indokolta kérvényét.

Karácsony Gergely legfrissebb interjújában arról beszélt, hogy a pénteki tízperces sztrájk után akár tízórás, tíznapos, sőt tízhetes közlekedési leállás is jöhet Budapesten.

A BKK járatait is érinti a delegációs közlekedés.

Több kerületben számítani kell lezárásokra szombaton és vasárnap is.

A lezárások miatt hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni.

Január óta csupán három fővel emelték a rendészeti létszámot, az emberek továbbra sem érzik magukat sokszor biztonságban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fővárosban is esett a hó.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

Olaszországban az Afrikából érkező migránsterror egyre nagyobb gondot okoz a bűnüldöző szerveknek.

Élesen bírálják Dobrev Klára külhoni magyarok szavazati jogával összefügő tervét.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, szerencsére mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.

Mariosz Ilipolusz még nem nyilatkozott arról, hogy a csapat játékosai a vasárnapi rangadón többet veszítettek-e két pontnál.

Higher benefits and payments are on the way.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.