Járvány idején autóval a legbiztonságosabb közlekedni
A tömegközlekedési eszközökön utazók közül a legtöbben a járművek rendszeres fertőtlenítését tartják fontosnak
A tömegközlekedési eszközökön utazók közül a legtöbben a járművek rendszeres fertőtlenítését tartják fontosnak

Jó döntésnek tartja a hétvégi díjmentes kerékpárszállítást a fővárosi tömegközlekedésben a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
A Volánbuszok és a MÁV járatai mellett a Budapesti Közlekedési Központ menetrendjében is lesznek eltérések.
Kétszeresére nő a vonatok sebessége, új megállók épülnek a veresegyházi vonalon – írta Vitézy Dávid.
A BKK továbbra is fenntartja a legsűrűbb járatkövetést lehetővé tevő, tanítási időszakban érvényes menetrendet.
Továbbra is az a legfontosabb cél, hogy a fertőzés görbéjét minél inkább ellaposítsuk, járatritkításaival Karácsony Gergely ebbe rondított bele – közölte Wintermantel Zsolt.
Karácsony Gergely nem megy szembe a budapesti polgármesterek többségének akaratával, és továbbra sem teszi ingyenessé a parkolást, pedig ez csökkenthetné a közösségi közlekedéssel utazók számát.

Levelet kapnak az önkormányzatok, amelyekből tájékozódhatnak az egészségügyi dolgozókkal és a vakok és gyengénlátókkal kapcsolatos kedvezményekről.

XXI. században fontos, hogy a vonatjegyek, a bérletek mobilalkalmazáson keresztül is megvásárolhatók legyenek – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.