Lehetséges rávenni a szúnyogokat, hogy egymást pusztítsák el
A tudósok szerint fő jelentősége, hogy megmutatja, hogyan használható a géntechnológia zord környezeti körülmények között
A tudósok szerint fő jelentősége, hogy megmutatja, hogyan használható a géntechnológia zord környezeti körülmények között
A beazonosított helyszínek csupán néhány mérföldre vannak a Curiosity marsjárótól.
A házimacska-nagyságú rágcsálókat mintegy 130 évvel ezelőtt fedezték fel, ám később úgy tűnt, hogy kihaltak.
Eddig ismeretlen részleteket ismerhetünk majd meg e hatalmas égitestek csillagszeléről.
Züllött bűntanyává váltak Milánó kerületei; Gleccserszakadékba zuhant a közismert belga sarkkutató. Gigantikus méretű reklámfelületet teszteltek az Eiffel-tornyon; Spanyolország útnak indította az uniós „vakcinaútlevelet”.
A földfelszín alatt felfedezett víz a tesztek alapján nagyjából 2 milliárd éves.
A Pluto bolygón túli rejtett gravitációs forrás indította el a kutatást egy lehetséges kilencedik bolygó után.
A japán tudósok egy szuperszámítógép segítségével jöttek rá a kutatás eredményére.
Eddig már harmincmillió embert oltottak be a kínai vakcinával, komolyabb mellékhatások nélkül.
A köles gluténmentes, rostban gazdag gabonaféle, amelynek fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.