Mbappé ismét bizonyította, hogy semmi szüksége Messire és Neymarra
A PSG sztárcsatára újabb fontos győzelem kovácsa volt a Real Sociedad elleni nyolcaddöntőben.
A PSG sztárcsatára újabb fontos győzelem kovácsa volt a Real Sociedad elleni nyolcaddöntőben.
A norvég támadónak több pontja lett, mint a második és a harmadik helyezettnek együtt.
A 98. percben befújt párizsi büntető miatt füstölögnek a Newcastle korábbi meghatározó játékosai.
Történelmi győzelmet aratott Didier Deschamps együttese, Hollandia is kijutott a 2024-es Eb-re.
A díjátadó után elindultak a viták arról, hogy Lionel Messi megérdemelte-e az Aranylabdát.
Sok vita lesz még arról, hogy az argentin sztár megérdemelte-e a díjat Erling Haalanddal szemben.
A Bajnokok Ligája mai rangadója két PSG-sztárnak is különleges meccs lesz az AC Milan ellen.
Az első Cristiano Ronaldo 260 millió dollárral, a második Lionel Messi 135 millióval, a harmadik Neymar 112 millióval.
Csak Harry Kane és Icardi előzi meg a Fradi csatárát, aki ugyanannyi gólt jegyez, mint Haaland és Mbappé.
Nyilvánosságra került az érzelmi zsarolásokkal megspékelt levél, amelyet a PSG küldött a francia labdarúgónak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.