Két és fél év börtönt is kaphat a kéretlenül csókoló exelnök
Luis Rubialest korábban eltiltották minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.
Luis Rubialest korábban eltiltották minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.

Gareth Southgate együttese felkészülési meccsen a belgákkal játszik a Wembley-ben.

A bírósági ítélet szerint az ügy hatalmas kárt okozott a kínai labdarúgás ügyének.

Az orosz–ukrán háború kezdete óta Szerbia volt az első válogatott, amely pályára lépett Oroszországban.

Két gól esett a korosztályos együttes idei első találkozóján.

Magyarország legutóbb 2022 szeptemberében kapott ki.

Robinho egy 2013-ban elkövetett bűntett miatt bűnhődhet.

Richard Hughes legutóbb a szintén magyar válogatott Kerkez Milos csapatánál dolgozott.

Eden Hazard nem bánta meg, hogy tavaly októberben, 32 évesen szögre akasztotta a stoplist.

A második játékrészben mindkét csapat betalált, ám a győztes gólt egyikük sem tudta megszerezni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ELTE szociológusa „csak” a lényeget kalkulálta félre.

Rétvári Bence sokat sejtető nyilatkozatot tett.

A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte a rendezvényeken résztvevők létszámait.

Az adócsökkentés a versenyképesség kulcsa.

Durva vitáról számolt be a miniszterelnök a legfrissebb interjújában.

Biztonsági kamera rögzítette a brutális gyilkosságot.

Minden eddiginél többen vettek részt a Békemeneten.

Wittner Mária nem szabadulhatott ki az 1963-as nagy amnesztiával sem.

According to the director of political analysis at Szazadveg, Fidesz has gained the upper hand not only in mobilizing the masses but also in shaping public opinion, while the opposition Tisza Party is still unable to credibly articulate their alternative offer in the event of coming to power.

Beszédes képeslapot vizsgált meg az MCC Magyar Összetartozás Intézete.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.