Optimisták a fiatalok, a többség biztos benne, hogy lesz saját otthona
A 15–39 évesek több mint hetven százaléka úgy véli, 2050-ig biztosan sikerül saját ingatlanra szert tennie, a fiatalokat nem a lakhatási kérdések aggasztják.
A 15–39 évesek több mint hetven százaléka úgy véli, 2050-ig biztosan sikerül saját ingatlanra szert tennie, a fiatalokat nem a lakhatási kérdések aggasztják.

Hazánk időjárását és hosszú távon az éghajlatát nemcsak az Atlanti-óceán határozza meg.

Az idős férfi életét nem sikerült megmenteni.

Segíteni kell a fiatalokat a gyermekvállalásban és családalapításban.

Elvesztette a fejét, miután barátnőjével szakítottak. Először a lakást gyújtotta fel, majd ki akart ugrani a tizedik emeletről.

Azóta sem érkezett információ arról, mi okozta a tüzet a tizedik emeleti lakásban.

Az ismeretségi kör egyben fel is tudja szívni a kínálatot, ezzel együtt az árverseny is jelen van most az albérletpiacon.

Ezenfelül hetente egymillió forint értékű nyeremény lesz kisorsolva.

Nem csak a ház vagy lakás vásárlása drága, a bérlés is elszállt.

Nem kellett más, csak egy üres lakás és egy szélhámos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.