Latorcai Csaba: A keresztek kiállások a békéért
Az államtitkár jelezte, hogy miközben a magyarok megőrzik az örökséget, addig Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket.
Az államtitkár jelezte, hogy miközben a magyarok megőrzik az örökséget, addig Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket.
A területfejlesztési miniszterhelyettes szerint a fejedelem jelmondata az együvé tartozás jelszava, amely ma is igen aktuális.
Országszerte sok magánszemély és közösség fogad örökbe egy-egy keresztény szimbólumot.
A kormány azért támogatta a helyiek törekvéseit, hogy minél többen megismerjék Buzsák világhírű népi és népművészeti hagyományait és természet adta értékeit.
A két ikonikus Békés vármegyei épület nettó 784 millió forintból újul meg.
Elkötelezettek vagyunk az egészségügy fejlesztése mellett, bármilyen idők is járjanak – jelentette ki Latorcai Csaba.
It is still not too late to act at a pan-European level, but Brussels is not headed in that direction, according to Hungary's deputy minister for regional development.
A területfejlesztési miniszterhelyettes szerint még mindig nem késő öszeurópai szinten fellépni, ám Brüsszelben nem ebbe az irányba haladnak.
A politikus szerint a DK ármánykodásai miatt nem jutottak még hozzá a magyar emberek a nekik járó forrásokhoz.
Latorcai Csaba szerint a baloldal aknamunkája ellenére a kormány tovább harcol, hiszen a siker titka, hogy ne engedjünk a negyvennyolcból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.