Tovább húzná az időt Karácsony Gergely
A főpolgármesternek csak a ciklusa végén kell majd beszámolnia a parkfejlesztések előrehaladásáról.
A főpolgármesternek csak a ciklusa végén kell majd beszámolnia a parkfejlesztések előrehaladásáról.

Szépen hangzó ígéretek mindig voltak, de érdemi változás nem történt.

A legfrissebb tervek szerint sok ezer munkahelyet, évtizedek óta várt közlekedési fejélesztéseket, átlagos árú lakásokat, hatalmas parkot és GDP-emelkedést hozhat a fejlesztés.

Az ígérgetés már öt éve tart, konkrétumok nincsenek, a főpolgármester azonban harmadszorra is társadalmi egyeztetésbe kezdett.

Eszeveszett kampányolásba kezdett a főpolgármester.

Számára Jórgosz Lánthimosz rendező neve eleve garancia volt a minőségre.

Közzétették az első látványterveket arról, miként fognak kinézni a világ legnagyobb jachtján megvásárolható apartmanok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Pillanatok alatt felmérjük, ki domináns és ki alárendelt.

Az idényt gyengén kezdő németnek már ugyanannyi gól plusz gólpassza van, mint a Liverpool magyarjának.

According to PM Orban, the ministerial meetings in Brussels have turned into military councils.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.