Texas a terhesség hatodik hetétől tiltja az abortuszt
Az amerikai legfelsőbb bíróság precedenst teremthet azzal, hogy jóváhagyta a szigorú törvényt.
Az amerikai legfelsőbb bíróság precedenst teremthet azzal, hogy jóváhagyta a szigorú törvényt.

Tamás Gáspár Miklós filozófus 2003-ban a bírók ellen intézett durva és nemtelen támadást a sajtóban.

A legfelsőbb bíróság érvénytelennek nyilvánította a felhasználási feltételeket.

Egyesült Államok – Kamala Harris lesz az új amerikai elnök?

A legfelsőbb bíróság adta ki a jogegységi határozatot egy olyan ügyben, amelyben egy férfit közel négy év börtönre ítéltek.

Ruth Bader Ginsburg liberális bírónő emlékére: temetni jöttem, nem dicsérni.

Ma megkezdődött Amy Coney Barrett meghallgatása, a demokraták a jelölt megszorongatására készülnek.

Az abortusz és a fegyvertartás kapcsán is feszült kérdésekre számíthat a főbírójelölt.

Amy Coney Barrett egy szociálisan érzékeny jobboldali, aki ráadásul nő – taktikailag is okos kombináció.

Máris megindult a harc Ruth Bader Ginsburg, az amerikai Legfelsőbb Bíróság elhunyt tagjának utódlása körül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.