Konzervatív fordulat Amerikában

Ruth Bader Ginsburg liberális bírónő emlékére: temetni jöttem, nem dicsérni.

A sign with an image of late U.S. Supreme Court Justice Ruth Bader Ginsburg is displayed during a vigil following her death, outside the U.S. Supreme Court in Washington, U.S., September 19, 2020. REUTERS/Yuri Gripas - RC202J9XAFAT Fotó: Yuri Gripas

Az Egyesült Államokban nemrég, hosszú betegeskedés után, 87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, azaz RBG, a leghíresebb legfelsőbb bírósági bírónő, aki egyben ikonikus közéleti alakká, igazi celebritássá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben a női egyenjogúságért vívott harc során mint a második (1993) és egyben legliberálisabb bírónő. Személyes életpályája is mutatta, hogy még a világ egyik legfejlettebb országában sem volt az természetes a nőknek az 1950-es években, hogy ugyanúgy megállják a helyüket a munkában, mint a férfiak, legyen az a bírói pálya vagy az egyetemi karrier.

Amikor 1956-ban beiratkozott a Harvard Egyetem jogi karára nyolc másik hölggyel egyetemben az ötszáz fős évfolyamra, akkor a dékán a fáma szerint megkérdezte tőle: „Milyen érzés elvenni egy rátermett férfi helyét?” Annak ellenére, hogy évfolyamelsőként végzett, RBG egy állásajánlatot sem kapott. Ennek okát ő maga úgy fogalmazta meg, hogy három területen is kilógott a sorból: zsidó, nő és már anya is volt egy személyben.

Ginsburg alapvetően a női betegségek megelőzését, az abortuszt, a halálbüntetést, valamint a szexuális kisebbségeket (melegeket) érintő és a választójoggal összefüggő kérdésekben emelte fel a hangját. Az élethez való jog kapcsán paradox módon az elítéltek halálbüntetése ellen, de egyúttal a nők abortuszhoz való jogáért küzdött. Halála politikai kérdéssé vált az Egyesült Államokban. Hogy miért? Ennek alapvetően két oka van.

Az egyik ok Amerika alkotmánya és a belpolitika. Pokol Béla alkotmánybíró szerint egy 1925-ös törvénymódosítás révén az Egyesült Államok szövetségi legfelsőbb bíróságának hatalma jelentősen megnőtt, méghozzá úgy, hogy kivették a rendes fellebbezési eljárásból, és így a testület korlátok nélkül, önállóan meghatározhatja, hogy mikor, milyen ügyben dönt. Ez azt eredményezte, hogy – Pokol szavaival élve – a szelektálási hatalmuk birtokában erősen redukált számú ügyek esetében immáron „átfogó elveket” és korábban nem rögzített „alkotmányos célokat” fogalmazhattak és fogalmaznak meg a bírák, eltávolodva az eredeti törvényszövegtől. Végső soron ezzel a bírói jog igazi alternatívát nyújtott a nép által választott törvényhozói és elnöki hatalommal szemben is, méghozzá a legfőbb társadalmi-jogi kérdések esetében.

Ráadásul, ahogy Badó Attila jogászprofesszor megjegyzi: a bíróság csak akkor követi a saját szintjén született ítéletet, ha az meggyőző erejű. Ez a lehetőség óriási hatalmat ad az éppen ítélkező bírák kezébe, akik beállítottságuktól, aktivizmusra való hajlamuktól füg­gően a jogfejlődés új irányát meghatározó döntéseket hozhatnak. Ez pedig a legszembetűnőbben éppen a legfelsőbb bíróság esetében érvényesül.

És Ruth Bader Ginsburg bírónő sosem rejtette véka alá azt az álláspontját, hogy a bíráknak részt kell venniük egy társadalmi dialógusban.

Ezért sem véletlen az, hogy már a legfelsőbb bíróság bíráinak elnöki jelölése is szabályos belpolitikai viharokat generál, mint ahogy ez történt Robert Bork esetében Ronald Reagan elnöksége alatt, vagy éppenséggel 2005 végén George W. Bush és jelöltje, Harriet Miers esetében. Nem beszélve az első fekete és (repubikánus!) bíróról, Clarence Thomasról vagy most Donald Trump elnök jelöltjéről, Amy Coney Barrettről, aki immáron véghez viheti a konzervatív forradalmat a legfelsőbb bíróságon.

A másik ok pedig magával az abortusszal kapcsolatos jogi fejlemény, amely az utóbbi időben szintén jelentős politikai vitákat generált, ugyanis egyre több államban vizsgálják felül a kontrollálatlan, liberális abortuszszabályozásokat. Megjegyzem, hogy Amerikában csak nemrég, mindössze tizenhárom éve tiltották be az akár féléves magzatok abortálását, illetve annak egy meghatározott formáját. Legújabban tavaly született jelentős döntés a témában: a Box v. Planned Parenthood of In­diana and Kentucky-ügyben Clarence Thomas bíró arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár az ügyben a legfelsőbb bíróság nem foglalt érdemben állást – egyébként a jelenlegi alelnök, Mike ­Pence kormányzósága alatt született jogszabályról szólt a vita –, de szerinte az Indiana állam által korlátozni kívánt szelektív abortusz (faj, nem, fogyatékosság alapján történő terhességmegszakítás) a fajnemesítés (­eugenika) gyakorlatának kérdését is felveti.

Thomas meglátása szerint – a Trump elnök által jelölt és a 2018-ban megválasztott Brett Kavanaugh tevékenységére és nézetére is alapozva – a legfelsőbb bírói fórum a jövőben egyre többször fog foglalkozni az abortusz témájával is. Az első fekete bőrű, konzervatív bíró véleménye különösen pikáns, ha az amerikai történelmet nézzük: a keresetet előterjesztő szervezet elődjének is tekinthető Planned Parenthood gyökerei az Egyesült Államok egyik legsötétebb korszakába vezetnek vissza. A szervezet alapítóját, Margaret Higgins Sangert, bár harmincnál is több alkalommal Nobel-díjra jelölték, eugenikainak tartott nézetei miatt kritizálták, különösen a fekete közösségek számára végzett kezdeményezései (Negro-project) ­miatt. Az általa alapított intézménynek évente ma már közel két és fél millió ügyfele van, és a bevételei meghaladják az egymilliárd dollárt is, sőt 2014-ben több mint háromszázezer abortuszt végeztek. Ráadásul a bevételeinek jelentős része szövetségi támogatás, ami szintén a demokrata–republikánus viták kereszttüzében van.

Ha már a fekete közösségek és az abortusz kérdésköréről esik szó, itt fontos tudni, hogy az RBG, valamint a liberális bírók és jogtudósok által sarokpontként hivatkozott és szent tehénként védett történelmi Roe versus ­Wade-ítélet, amely az abortuszt liberalizálta az Egyesült Államokban 1973-ban, valójában egy hamis adatokon és tényeken alapuló ügy volt. A jogeset közvetlen előzménye az volt, hogy 1969-ben Norma McCorvey (1947–2017) állapotos lett, de nem akarta megtartani magzatát, mert éppen munkanélküli volt.

Később bevallotta, hogy barátai tanácsára azt hazudta, hogy fekete férfiak erőszakolták meg, és mivel csak nagyon korlátozott, szabályozott esetekben volt lehetőség elvetetni a gyermekét, ezért beperelte Texas államot. ­McCorvey a Jane Roe álnevet használta az eljárás során, őt személyesen soha nem hallgatták meg, a gyermeket pedig időközben megszülte, és lemondott róla, majd 2004-ben, miután megtért evangéliumi keresztényként, eljárást indított a legfelsőbb bíróságon saját korábbi perének felülvizsgálatát kezdeményezve, de elutasították.

Ruth Bader Ginsburg kétségtelenül sokat tett a nőkért, és az esélyegyenlőség területén ma már elvitathatatlanul falakat döntött le, ám öröksége ellentmondásos marad. Nyugodjék békében, mint ahogy az a több mint ötvenmillió magzat is, akik 1973 óta abortálásra kerültek – csak az Egyesült Államokban.

A szerző miniszteri biztos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa