Megvétózta a lengyel elnök Donald Tusk költségvetését
Andrzej Duda azt mondta, az alkotmány és a demokratikus jogállam elveinek kirívó megsértése miatt nem egyezhetett bele.
Andrzej Duda azt mondta, az alkotmány és a demokratikus jogállam elveinek kirívó megsértése miatt nem egyezhetett bele.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint nem kell sokat keresni a Soros-szálat az új kormányban.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint könnyen anarchiába torkollhat a jogállamiság semmibe vétele Lengyelországban.
Az utcán és a közmédia székházában is tüntetések zajlanak, már sérült is van.
Hidvéghi Balázs szerint a lengyel kormányfő lépései jól mutatják, mivé torzult mára a baloldali-liberális politika.
Andrzej Duda leszögezte, alkotmányellenes volt, hogy a tárcavezető parlamenti határozat alapján intézkedett a közmédia ügyében.
A szervezet mindig is kiállt a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága mellett.
A baloldali kormányfő a közmédia körül tart nagytakarítást.
Donald Tusk vajon nem tudja, hogy a népfelségen alapuló demokrácia Nyugaton elterjedt gyakorlata éppen a népet veszi semmibe?
A kamionsofőr megbetegedett és meghalt, miközben kórházba szállították, a négy átkelő egyikénél Ukrajna és Lengyelország határán történt az eset.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.