Adminisztratív hiba miatt marad le az olimpiáról egy sor úszó
Az olimpiai bizottság elnökségének lemondását követelik az elkeseredett sportolók.
Az olimpiai bizottság elnökségének lemondását követelik az elkeseredett sportolók.

Zbigniew Rau: A visegrádi együttműködés a négy tagország teljes egyenlőségén és a konszenzuson alapul.

Olyan demokráciában aligha szeretnénk élni, amelyben csak a brüsszeli jogászoknak tetsző törvényeket lehet hozni.

Az igazságszolgáltatás függetlensége fontos alapelv és demokratikus érték. Védelme a nemzeti alkotmányos intézmények felelőssége!

A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a lengyelek is felvették a kesztyűt.

Az EU által kifogásolt lengyel jogszabályok Németországban és Spanyolországban is alkalmazzák.

Az Európai Bíróság újra elmarasztalta a lengyel törvénykezést, de Varsó nem hajlik meg az EU akarata előtt.

A jobboldali pártok esetleges egyesülését számos fenntartás kíséri, de „ezt az irányt kell követniük” – mondta el Matteo Salvini.

A lengyel kormánykoalíciót vezető párt elnöke keményen válaszolt Izrael és az ellenzék bírálatára.

Bart Staszewski, lengyel LMBTQ-aktivista, a hétvégén a Parlament előtt tüntetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Prominens személyiségek mondták el, miért vettek részt a Békemeneten.

Itt a heti előrejelzés.

Számos dokumentum beszerzését könnyíti meg a lehetőség.

„Legyen világos, hogy ők a kék-sárgát választották, föl is húzták.”

Meg is szólalt az ügyben.

A rendőrség egy 21 éves gyanúsítottat letartóztatott, de vizsgálja mások felelősségét is az emberölési ügyben.

„A cél akár egy Orbán–Fico–Babis-tengely is lehet Európában.”

Ukraine wants a Hungarian government which does not hinder its EU ambitions and which supports the financing of the war, the minister emphasized.

Igazán emlékezetesre sikeredett a két csapat történetének első élvonalbeli összecsapása.

Magyar Péter hazugságai helyett szembesült a valósággal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.