Újraválasztották Jarosław Kaczyńskit a lengyel PiS elnökévé
A pártelnök szerint Lengyelország a gazdagabb uniós országok szintjére is kerülhet.
A pártelnök szerint Lengyelország a gazdagabb uniós országok szintjére is kerülhet.

A konzervatív kormánypárt legyőzésére esküdött fel a korábban hazánkat is bíráló politikus.

A magyar miniszterelnök napközben Katowicében részt vett a V4 kormányfői találkozón és a V4-elnökség ceremoniális átadási ünnepségén.
„Mi egy olyan Európát akarunk, amelyben az együttműködés a kölcsönös tiszteletre, az erős nemzetállamokra épül”– fogalmazott az államtitkár.

Azért támadják Magyarországot és Lengyelországot, mert szembe mennek a nemzetközi liberális főáramlattal – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter már Lengyelország felé vette az irányt.

A lengyel és a spanyol válogatott sincs könnyű helyzetben az 1-1-es döntetlennel végződött mérkőzés után.

Új szövetségese van a Jog és Igazságosságnak. Tévés személyiség lett a legfőbb rivális.

Szlovákia 2-1-re verte a második félidőben tíz emberre fogyatkozott Lengyelországot.

Katarina Barley, az EP alelnöke nem kertelt, amikor tavaly azt mondta: Orbán Viktort „pénzügyileg ki kell éheztetni”. Ami most történik, az ugyanennek a folytatása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Prominens személyiségek mondták el, miért vettek részt a Békemeneten.

Itt a heti előrejelzés.

Számos dokumentum beszerzését könnyíti meg a lehetőség.

„Legyen világos, hogy ők a kék-sárgát választották, föl is húzták.”

Meg is szólalt az ügyben.

A rendőrség egy 21 éves gyanúsítottat letartóztatott, de vizsgálja mások felelősségét is az emberölési ügyben.

„A cél akár egy Orbán–Fico–Babis-tengely is lehet Európában.”

Ukraine wants a Hungarian government which does not hinder its EU ambitions and which supports the financing of the war, the minister emphasized.

Igazán emlékezetesre sikeredett a két csapat történetének első élvonalbeli összecsapása.

Magyar Péter hazugságai helyett szembesült a valósággal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.