Elfogták a Koszi-klán vezetőinek egyik rokonát
A Koszi-klán vezetői fegyházban ülnek, miután tíz éve negyvened magukkal elítélte őket a bíróság.
A Koszi-klán vezetői fegyházban ülnek, miután tíz éve negyvened magukkal elítélte őket a bíróság.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat ismét korrupción kapott egészségügyi dolgozókat.

Bizonyítottság esetén akár húsz évet is kaphat a szélsőséges radikális gyanúsított.

Egy másik bűnelkövető, egy vírustagadó férfi közben önkéntes mintavevőkre támadt Tabon.

A 62 éves férfit két éve ítélték el Németországban, azóta Szigetváron bujkált.

B. Karolt és Tureket a dunaszerdahelyi vérengzéssel is összefüggésbe hozták a hatóságok.

Zéró toleranciát gyakorolnak a belügyi szervezeteknél a bűncselekmények elkövetőivel szemben.

Sikeresen fellebbezett a főügyészség a vizsgálóbíró elsőfokú döntése ellen.

Elmeorvosi vizsgálat vár a közéleti emberek megölésére buzdító gyanúsítottakra Posta Imre és társai ügyében.

Az ügynökök a feltűnés elkerülése végett külföldön, európai és afrikai városokban találkoztak feletteseikkel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A Néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.