Csendes utcai imádkozásért tartóztattak le egy idős asszonyt
Most a rendőrség is elismerte, hogy az életvédő nagymamának joga volt az utcán imádkozni.
Most a rendőrség is elismerte, hogy az életvédő nagymamának joga volt az utcán imádkozni.

A 35 éves tolvaj a lopások alkalmával közel négymillió forint kárt okozott.

Állítólag többször megerőszakolt, majd sérülten magára hagyott egy nőt.

Szerbiában letartóztatták Andrij Naumovot, aki egy német állampolgár társaságában próbálta átlépni a szerb-észak-macedón határt.

A orosz atrocitások kegyetlenebbnek hatnak a második világháborús német nácikénál – állítják egy hangfelvételen.

Bizonyítottság esetén halmazati büntetésül akár húsz évet is kaphat a bűncselekmények elkövetésére vetemedett nyomozó.

Kedden fogták el a Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók a korrupt orvosnőt, aki évek óta hagyta magát lefizetni.

Tengerészgyalogos volt öt évig, de poszttraumás szindróma miatt leszerelték.

Szabó Tímea most nem veri az asztalt rikácsolva.

Vezető politikusokat, kormánytagokat öletett volna meg Posta Imre, mégis hazamehetett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A Néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.