Vírushordozó vezérterrorista
A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetőjét fogta el egy utcai ellenőrzés során a török csendőrség.
A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetőjét fogta el egy utcai ellenőrzés során a török csendőrség.

Csalás gyanúja miatt letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki szájmaszkokat és kézfertőtlenítőt árult a honlapján, de azokat a vételár átutalása után nem juttatta el a vevőknek – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztály
Elrendelték egy férfi letartóztatását, aki kedden csavarhúzóval támadt rá egy BKV-busz sofőrjére – tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.
Ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezett egy szerb férfit az 1999-es koszovói háború idején elkövetett háborús bűnök gyanúja miatt kedden a Fővárosi Törvényszék.
Őrizetbe vették a szaúdi királyi család több magas rangú tagját. Jelentések szerint a letartóztatottak között van Ahmed bin Abdulaziz, a jelenlegi király, Salman legfiatalabb öccse is.

A gyanú szerint a fiatalkorú gyanúsított az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekvédelmi központban megütötte nevelője fejét, szorítani és rángatni kezdte a csuklóját.
Kampányfőnöke helyesbíteni kényszerült szerdán az amerikai demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden egyik korábbi állítását, miszerint az 1970-es években letartóztatták őt Dél-Afrikában, amikor Nelson Mandela polgárjogi harcossal, Dél-Afrika későbbi



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az elemző emlékeztetett: Magyar Péter korábban maga is kijelentette, hogy sem 2018-ban, sem 2022-ben nem történt csalás.

Kellemetlen a tiszás Kármán Andrásnak, hogy az ellenzéki párt egykori egyházügyi vezetője kitálalt.

Magához tért a meggyilkolt német férfi megkéselt felesége a kórházban.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

A fűtési nehézségekkel küzdők aránya Magyarországon a legalacsonyabb, öt százalék.

A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

Folytatódik a miniszterelnök országjárása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.