Dinamikusan nő a szén iránti kereslet Csehországban
Az ukrajnai háború olyan energiaválságot idézett elő Európában, amelynek következtében a szén kitermelése ismét gazdaságossá vált.
Az ukrajnai háború olyan energiaválságot idézett elő Európában, amelynek következtében a szén kitermelése ismét gazdaságossá vált.

1100 tonna mikroműanyag lebeg a levegőben az Egyesült Államok nyugati térségében.

Különösen a nitrogén-dioxidszennyezés lett kevesebb, amelyet főként a gépjármű-forgalomból származik.
A jövő héten a világon elsőként vezetnek be ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) Londonban. Egy friss kutatás szerint kétmillió ember, köztük 400 ezer gyerek él a város olyan területein, ahol a levegő szennyezettsége meghaladja a törvényes h



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.