Magyarország kiáll Litvánia mellett a migrációval szemben
Szijjártó Péter szerint Litvánia most ugyanazzal a kihívással szembesül, mint Magyarország 2015-ben.
Szijjártó Péter szerint Litvánia most ugyanazzal a kihívással szembesül, mint Magyarország 2015-ben.

Az Európai Tanács elnöke a vizitjével egyszerre üzent Belarusznak és Oroszországnak.

A Belaruszból érkező migránsáradat egyre nagyobb problémát okoz az uniós, balti államnak.

Közel tizenkétszer annyi migráns rohamozta meg a litván határt idén, mint a múlt évben.

A litván kormány Belaruszt vádolja a tömeges bevándorlásért. Brüsszel segítséget ígért.
Az év eleje óta ötszáz illegális migránst vettek őrizetbe, hatszor annyit, mint tavaly egész évben.

A külügyminiszter szerint Minszk az illegális migrációt használja fegyverként Brüsszel ellen.

A balti országokban élőket megosztja a kérdés, hogy kiterjesszék-e a homoszexuálisok jogait.

A pekingi külügyminisztérium felszólította a balti országot, hogy „javítsa ki a hibáit”.

Kétszázharminc éve született a lengyel és a litván nemzet hűségnyilatkozata.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.