Alkotmányos sorsközösség

Kétszázharminc éve született a lengyel és a litván nemzet hűségnyilatkozata.

epa09173165 Lithuanian Prime Minister Ingrida Simonyte (R) welcomes Polish Prime Minister Mateusz Morawiecki (L) before their meeting in Vilnius, Lithuania, 02 May 2021. Mateusz Morawiecki pays a one-day official visit to Lithuania. EPA/Valdemar Doveiko POLAND OUT Fotó: Valdemar Doveiko

A május 3-i alkotmány rendelkezései szerint az állam konföderációs berendezkedését egységes állam váltotta fel, ezért néha kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az alkotmány mennyire tekinthető Litvánia alkotmányának. Ezenkívül az alkotmány szövegében nem szerepel Litvánia neve, de a 3. és a 4. fejezete „a köztársaság államait” (Lengyelország és Litvánia) említi. Ennek ellenére Litvánia képviselői továbbra is egyenlőbb képviseletre törekedtek, és néhány alkotmánymódosítás elfogadásra került. A legfontosabb módosítást, az úgynevezett két nemzet hűségnyilatkozatát Litvánia képviselőinek javaslatára 1791. október 20-án fogadták el. Ezen okirat értelmében Lengyelország és a Litván Nagyfejedelemség képviselőinek száma az új legfontosabb intézményekben – a hadügyi és a kincstári bizottságokban – azonos lett; a bizottságokat a lengyeleknek és a litvánoknak felváltva kellett irányítaniuk.

Litvániában az alkotmánynak nagyobb volt a támogatottsága, mint Lengyelországban. Ezt az a tény támasztja alá, hogy 1792 februárjában a Litván Nagyfejedelemségben 33 szejmikből (megyegyűlésből – a szerk.) 27, Lengyelországban pedig 45 szejmikből csak tíz szejmik tett esküt, valamint a maradék hat litván szejmik mind támogatta az alkotmányt, míg a lengyelek jobban megoszlottak: itt csak 27 szejmik fejezte ki a támogatását a maradék 35-ből.

Sajnos az új alkotmány kevesebb mint két évig volt érvényben: Oroszország beavatkozását követően 1792 végén érvénytelenítették, az államot pedig Oroszország, Poroszország és Ausztria egymás között felosztotta. Litvánia és Lengyelország 1918-ig elvesztették a függetlenségüket. Bár az alkotmány rövid életű volt, különösen a társadalmi viszonyok új elvei voltak nagy hatással Litvánia későbbi történelmére. Az alkotmány szelleme egyesítette Lengyelország és Litvánia társadalmát az orosz fennhatóság elleni felkelésekben 1794-ben, 1831-ben és 1863-ban. Ez befolyásolta a XIX. század végén kialakult nemzeti függetlenségi mozgalmat is, amely 1918-ban a litván államiság helyreállításához vezetett.

Ma, több mint két évszázad után a nemzeti és kulturális identitásukat megőrző Litvániát és Lengyelországot ismét szoros stratégiai partnerség, az EU és a NATO közös tagsága köti össze. Litvánia és Lengyelország közös történelme mutatja, hogy a két nemzet, elismerve a történelmi körülmények által befolyásolt különbségeket, képes összpontosítani erőfeszítéseit és együttműködni a közös cél elérése érdekében.

A szerző Vytautas Pinkus, Litvánia magyarországi nagykövete

*

Ma, amikor a Lengyel Köztársaság szejmje által elfogadott május 3-i alkotmány 230. évfordulóját ünnepeljük, gondolataim 1991-re nyúlnak vissza, amikor a lengyel–­litván állam történelmének e nagy és dicsőséges eseménye kétszázadik évfordulóját ünnepeltük.

A szenátus javaslatára a szejm, a nemzet akaratát teljesítve, már két évvel korábban visszaállította a kommunisták által betiltott május 3-i nemzeti ünnepet.

A május 3-i alkotmányt történelmünk drámai pillanatában fogadták el. Véget kellett vetnie annak az anarchiának, amely a lengyel–­litván állam összeomlásához vezetett. Ez az állam a XVII. század elején még európai nagyhatalom volt. Később azonban szisztematikusan gyengítette a törvényhozói és a királyi hatalom gyengesége. Az egymást követő háborúkba való keveredés elmélyítette a válságot. III. Sobieski János király bécsi győzelme (1683), amely megakadályozta a török invá­ziót, a Lengyel Köztársaság utolsó diadala volt. Ez azonban nem állította meg az állam bukását és a társadalom szétzilálódását. A XVIII. században a lengyel–­litván állam már nem volt szuverén. Az egyre hatalmasodó szomszédai, különösen Oroszország és Poroszország diktátuma alatt állt.

Majd csak Stanisław August Poniatowski, két szász király utódjának trónra lépése után (1764) kezdett erősödni – a felvilágosodás szellemében – a társadalmi reformok és a modern oktatás szükségességének a tudata. Készültek a nemzetközösség helyreállítására irányuló tervek, amelyek a szomszédos országok ellenségeskedését és a nemesség egy részének az ellenkezését váltották ki, különösen a mágnásokét, akik féltek kiváltságaik elvesztésétől.

Végül eljött az emlékezetes nap, 1791. május 3-a, amikor a szejm elfogadta Európa első, a világ második alkotmányát (a négy évvel korábban elfogadott amerikai alkotmány után). Fő alkotói Stanisław August király, Ignacy Potocki és Hugo Kołłątaj voltak. Az alkotmány hosszú szellemi, politikai és szervezési erőfeszítés gyümölcse volt. Hatalmas elszántság eredményeként és nélkülözhetetlen kompromisszumok árán jött létre a fejlődés szolgálatában.

Az alkotmány eredményeként megmaradt a rendi állam, de csökkent a főurak és az elszegényedett nemesség jelentősége, miközben megnőtt a polgárság szerepe. A származási kiváltság elveszítette kizárólagosságát. Hozzáadódott a – lényegében burzsoá eredetű – vagyoni cenzus. Törölték a gyakran ártalmas liberum vétót és a szabad választásokat. Megerősödött a végrehajtó hatalom, amelyet a király vezetésével az ún. Jogok Őre testület gyakorolt, melynek a következő „nagy bizottságok”, azaz minisztériumok voltak alárendelve: az oktatás, a kincstár, a hadsereg és a rendőrség

A május 3-i alkotmány jelentősen bővítette a szabadság jogköreit, de a nagyon fontos parasztkérdést csak részben oldotta meg. A parasztoknak csupán különleges védelmet tudtak nyújtani. Hasonló védelemben részesítették a zsidó nemzetiséget is. Bizonyos intézkedéseket ugyanis a reformereknek el kellett halasztaniuk egy későbbi időre. Ezt a pillanatot azonban a reformerek már nem élhették meg.

1792 áprilisának végén II. Katalin cárnő pártfogásával Targowicában szövetség jött létre, amely hatályon kívül helyezte az alkotmányt és behívta az országba az orosz seregeket. Kościuszko parancsnoksága alatt az emberek harcba szálltak, de a felkelés nem tudta megakadályozni a katasztrófát. A lengyel–­litván állam szétesett (1795).

A május 3-i alkotmány azonban fontos történelmi eseménynek számított mind Lengyelország, mind Litvánia történelmében. Lengyelország felosztásai során az alkotmány legendája segített megőrizni a nemzeti szellemet és a sorsközösség érzetét. Lehetővé tette a túlélést.

Jelentőségét külföldön is értékelték. Angliában a nemzetközösség társadalmi változásainak békés jellegét hangsúlyozták, szemben a véres francia forradalommal. Már 1791-ben megjelent angol, francia és német fordításban. Magyarországon is érdeklődéssel és elismeréssel fogadták. Gvadányi József és Batsányi János ebben a szellemben utalt rá, és a híres jakobinus, Martinovics Ignác valószínűleg a május 3-i alkotmány hatására dolgozta ki 1793-ban a saját alkotmánytervezetét.

A május 3-i alkotmány a felvilágosodás egyik legszebb műve, a lengyel–­litván állam maradandó hozzájárulása az európai kultúrához.

A szerző Jerzy Snopek, Lengyelország magyarországi nagykövete

(Borítókép: Ingrida Simonyte, litván miniszterelnök üdvözli Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt a litvániai Vilniusban, 2021. május 2-án tartott találkozójuk előtt. Mateusz Morawiecki egynapos hivatalos látogatást tesz Litvániában. Fotó: EPA/Valdemar Doveiko POLAND OUT)