Ötezer évvel ezelőtt biztosan lovagoltak az emberek
Hazai leletek is segítettek azonosítani, hogy mikor ült először az ember lóra. Erre nagyjából ötezer éve kerülhetett sor.
Hazai leletek is segítettek azonosítani, hogy mikor ült először az ember lóra. Erre nagyjából ötezer éve kerülhetett sor.

Dr. Fekete Patrícia több mint nyolcezer versenyző közül jelenleg vezeti a FEI világranglistáját.

Marokkózás, kalaplengetés, lavórban gumikacsa-tologatás, orrtúrás és szimulátorbiciklizés. Ez a jövő öttusája.

Fleischman szerint a nők mélyen és zsigerien vonzódnak az állatokhoz.

Ahogy a lóúsztatás is csak lovastudással rendelkezőknek való, úgy a város- és országvezetés sem való akárkinek.

Szaporodnak a jól szituált uniformizált semmilyenek, akik kíváncsiságdiétán és örömböjtkúrán élnek. Engedni nekik: a téboly előszobája.

A húszéves állat a poynette-i Smokey Hollow Farmon élt. A Guinness Rekordok könyve 2010-ben ismerte el a világ legmagasabb lovaként.

Juhász László lovai világhírű filmekben és sorozatokban szerepelnek, ő pedig remekül elpálinkázott Henry Cavill-lel.

A lóneveket a személynevekhez hasonlóan erősen befolyásolták a kulturális és divathatások.
A ló mind az 54 versenyét megnyerte, amelyen elindult. Erre azóta sem volt példa a lovassport történetében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.