Szép szó a roráte, a borjúpörkölt se rossz tojásos galuskával, de mindent a maga helyén, idején, templomból legfeljebb az épületet (bár lehetne ott egy lakópark is, ha jobban meggondoljuk), állatokból a végeredményt az asztalon, az kellene még, hogy mászkáljanak a húsmarhák vagy káricsoljanak a tyúkok.
Néhány éve egy eldugott toszkán hegyi faluban, Duddovában csodálatos ebédet ettünk, s miközben elnéztem a díjbirkózókat is megszégyenítő karjaival a tésztát vidáman gyúró nagymamát, a lányától megkérdeztem, hogy a csudába kerül egy ilyen tökéletes helyen ketchupos üveg a pultra? Mondta, hogy a külföldi gyerekek miatt, akiknek a szülei hiányolták. Holott a kevesebb: több. Nem kell sem ketchup, sem a harang évszázados menetét megállítani, megtalálja azt a vevőkört – bizonyos vagyok benne – a falu Duddovától Balatonberényig, akik nem az uniformizált semmit keresik vidéken.
A harangszó lehet hangos, a mezei virágok tüsszögtethetnek, a madarak csivitelhetnek, de mindezt evidens, hogy meg kell védeni, s aki nem lel benne örömet, annak azt máshol kell keresni. (A legsötétebb tónusú fals országjelentésben sem leltem még nyomát annak, hogy az „Orbán-diktatúra” balatonberényi nyaralásra száműzné a templomi harangszótól iszonyodókat.) Csomó nagyszerű étterem nyílt az elmúlt tíz évben a Balaton környékén, szaporodnak szerencsére a biogazdaságok is, és minderre hatalmas a fizetőképes kereslet.
A minap mesélte egy kedves kollégám, hogy a hegyi zsákfaluban, ahol él, a gyerekek még nem láttak lovat, így amikor egy panziós vett egyet érdekességképp, megrémültek tőle. Milyen hatalmas! Nem így képzelték. Magam pedig nem képzeltem eddig – pedig okszerű –, hogy vidéken is felnőhetnek gyerekek a lovak látványa nélkül.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!