Brüsszel hamarosan felléphet Szlovákia ellen
Szlovákiában a törvényhozás több mint egy éve nem tesz eleget az Európai Bizottság kérésének.
Szlovákiában a törvényhozás több mint egy éve nem tesz eleget az Európai Bizottság kérésének.

Magánkezdeményezésből hozták létre a Trianon-emlékművet a pestszentlőrinci cserkészháznál.

Trianon-emlékművet avattak a főváros XVIII. kerületben, az egykori pestszentlőrinci cserkészház udvarán.
Ha egy tagállam nem tarja be a szabályokat, egy másik tagállamnak ez nem lehet ürügy arra, hogy ő se tartsa be.

Ha Johannis végül megkapja a kitüntetést, akkor leértékeli az amúgy nívós díjat.

Id. Lomnici Zoltán világossá tette, hogy az EU az őshonos magyar kisebbség jogait sem tartja tiszteletben.
A járványbiznisszel egy újabb üzleti lehetőség nyílt meg a Soros-szervezetek számára.

A szlovák kormány programjában a magyar kisebbséget sújtó állampolgársági törvény enyhítését javasolja.

A művésznek közelgő 75. születésnapja alkalmából, kimagasló színvonalú zeneszerzői és előadóművészi munkásságáért, sikerekben gazdag pályafutásáért adományozta a díjat a szervezet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék új stratégia kidolgozásába kezdtek.

A vérző áldozat maga hívta a mentőket.

Szenteste és karácsony mindkét napján hóesés várható.

Az online csalások száma alaposan megszaporodott.

Brüsszel továbbra is támadja a magyar energiapolitikát.

Ők a legnépszerűbb párt Németországban.

Az indiai hatóságok egyelőre több lehetséges okot vizsgálnak.

A pótselejtező elérése érdekében nagyon fontos, milyen eredmény születik az örmények elleni vb-selejtezőn.

Nem akarnak még egy olyan botránysorozatot, amely a párizsi olimpián történt.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon az illegális migráció szintje nulla, ezért bünteti Brüsszel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.