Vádat emeltek a fiktív számlákat kiállító pécsváradi polgármester ellen
Közel harmincmillió forintot zsebelt be a városvezető.
Közel harmincmillió forintot zsebelt be a városvezető.

Egy nyári felújítás alatt megszerezte a szertár kulcsait.

A lopás mellett a társaival még több mint két és fél millió kárt is okoztak.

És még ki is rabolták.

A tolvaj annyira meglepődött a határozott fellépésen, hogy hanyatt-homlok elmenekült az ablakon keresztül.

Több ezer bűncselekményt követnek el évente az állomáson, ahol idén terrortámadás is történt.

Hétfőn kattant a csuklójukon a bilincs.

Nagyjából háromszázötvenezer forint értékben akart lopni.

Volt, ahol egy éjszaka alatt az egész baracktermést leszüretelték.

Kiderült, hogy nem először vett részt kihallgatáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy ember meghalt, többen megsérültek.

A Vas vármegyei főispán a parlamentbe készül.

Érkezik a köd és az ónos eső.

Hogyan teremthetünk ünnepi hangulatot túlzások nélkül?

Az orosz elnök készen áll a megbeszélésekre a francia elnökkel.

Közzétették a jelentést a 2023. október 7-én történtekről.

A tárgyalások a tervek szerint ma is folytatódnak.

A magyar ökölvívás legendája és ellenfele is egyszer-egyszer földre került a Papp László Budapest Sportarénában.

Látványosan megemelte a lakáshitel-szerződések átlagos összegét az Otthon start hitel megjelenése.

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.