Alapvető változás következhet a magyar sikersportágban
Sokat módosult az öttusa az elmúlt években, de a mostani tervek minden eddiginél radikálisabbak.
Sokat módosult az öttusa az elmúlt években, de a mostani tervek minden eddiginél radikálisabbak.

A brit uralkodót a széltől is óvja a családja, miután egy napot kórházban töltött a napokban.

A lovasterápia hazánkban viszonylag új, de már közismert gyógymód számos veleszületett vagy szerzett pszichés diszfunkció, illetve függőség kezelésében.

Lehullt a lepel.

A világ leggazdagabb embereinek luxushobbija, egy komplett tengeri lovaglás több mint kétszázezer forintba kerül.

Tüttő Kata egy görög szigetről üzent, úgy érezte, mindenkinek tudnia kell, mennyire gazdag.

A bugaci ifj. Juhász László csapatával együtt a filmforgatásokon a legkeresettebb lovas kivitelezők közé került.

Idén a 10 versenyző között lesz Indiát, valamint Mexikót képviselő lovas is.
Az eddig véltnél jóval korábban lettek a lovaglás mesterei az emberek egy kutatócsoport szerint.
Tövesmajorban istállók, bokszok, terjedelmes akadálypálya és október 30. óta gyönyörű fedett lovarda várja a Trion SC öttusázóit, a helyi szakosztály díjugratóit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.