
A szakemberek régóta sejtik, hogy a vonuló madarak élőlényeket is szállítanak magukkal. A feltételezésből bizonyosság lett: mára tudjuk, hogy emberre is veszélyt jelentő vírusokat is terjeszthetnek.
Negyvenegy ott élő madarat pusztítottak el a hétvégén a madárinfluenza megjelenése miatt a szlovákiai Bajmóc (Bojnice) állatkertjében, és a létesítményt lezárták a látogatók elől – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Az idén már 17. alkalommal szervezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az országos sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását januárban.
Elkezdődött az énekesmadár-etetési időszak fő szezonja, amely hazánkban az első őszi fagyok beköszöntétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.
Az egyiptomi katakombákat mumifikált állatok töltötték meg, az apró dobozokba csomagolt, szentként tisztelt szkarabeuszoktól a szarkofágba zárt páviánokig.
Egyre több repülőgép szenved balesetet madarakkal való ütközés következtében. A légikikötőkben a legváltozatosabb eszközökkel igyekeznek távol tartani a szárnyasokat a gépmadaraktól.
A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-6-án – közölte az MTI-vel az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Eg
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Négy jármű ütközött Törökbálintnál
Nem tudni, hogyan reagál rá hosszú távon a máj, a hormonrendszer vagy akár az idegrendszer.
Magyar Péter ötletei sorra elbuknak.
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.
A miniszterelnök egy új bejegyzéssel jelentkezett.
Mette Frederiksen támadta a miniszterelnököt, amiért Magyarország továbbra is kitart vétójoga mellett Ukrajna ügyében.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a háború minden lépése az atomfegyverek árnyékában zajlik.
Az F1-es csapat mindkét versenyzőjét kizárták az időmérő edzés után.
A Paks háromszor nyert már az FTC otthonában, de meglesz-e a negyedik siker.
Ha tényleg ezen múlt a meccs, az nagyon kellemetlen liverpooli szempontból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.