Jelentősen nőtt a magyar borexport tavaly
Rókusfalvy Pál: A bor elsősorban kultúrát, nem alkoholt jelent.
Rókusfalvy Pál: A bor elsősorban kultúrát, nem alkoholt jelent.

Több mint százmillió eurós forrás áll az ágazat rendelkezésére a KAP keretében.


Igen. Mert a miénk. Mert senki másnak nem fontos annyira, mint nekünk. Mert rajtunk kívül másnak nem érdeke, hogy kiálljon mellette, érte.

Az eseménynek a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont.

A levélben megköszönte a Szent János-napi látogatást és a részére eljuttatott magyar borokat.

A Tokajira és általában a magyar borra adta áldását a szentatya.

A Magyar Bormarketing Ügynökség hat héten át a fővárosi karácsonyi vásárokban is népszerűsíti a magyar borokat.

Nehéz választani a nagy nemzetközi chardonnay- és cabernet-özön mellett még akkor is, ha netán vannak már jó emlékeink kevésbé elterjedt fajtákról is.

Remek délutánt és estét töltöttünk a Spicccben, jó szívvel ajánljuk a helyet mindenkinek, horribile dictu még az absztinenseknek is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A walesi herceg családja kitűnt a többiek közül.

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A 2026-ra várt árfolyamot is túlszárnyalta már az ezüst ára.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.