Növelnék az aktív katonák számát
Felgyorsítja és kibővíti a kormány a haderőfejlesztési programot, amelynek célja egy megfelelő elrettentő képességű nemzeti haderő kiépítése.
Felgyorsítja és kibővíti a kormány a haderőfejlesztési programot, amelynek célja egy megfelelő elrettentő képességű nemzeti haderő kiépítése.
Vargha Tamás közölte, a terveik szerint a katonák újabb illetményemelést kapnak 2024 elején.
Egy Lengyelországból Izraelbe tartó civil utasszállító repülőgép bombafenyegetést kapott, emiatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit.
Folyamatos a technikai fejlesztés a Magyar Honvédségnél, Magyarországot jelenleg közvetlen veszély nem fenyegeti.
A honvédelmi feladatok vonatkozásában a 2023-as költségvetés kellő garanciát biztosít.
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a történelem megadta a magyaroknak azt a lehetőséget, hogy új, demokratikus és nemzeti szellemiségű országot építsenek.
Szili Zoltán alezredes: A Honvédség új helikopterei olyan technológiával bírnak, amely pár évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlen volt.
Az önkéntes katonai szolgálatot vállalók eskütételén mutatták be a haderőfejlesztés egyik fontos technikai pillérét.
A miniszterelnök az önkéntes katonai szolgálatot vállalók eskütételén elmondta, hogy hazánk akkor tud igazán jól teljesíteni, ha leküzdhetetlen akadály van előtte.
Az orosz–ukrán háború árnyékában a három balti ország az észak-atlanti szövetség katonai segítségére szorul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sűrű volt a siófoki nyomozók programja.
Felülmúlta önmagát a dunaújvárosi fesztivál.
Ráadásul agresszívan lépett fel az őt kérdező spanyol képviselővel szemben.
Nem akarjuk, hogy koporsóban hozzák haza gyermekeinket, Magyar Péterék ehhez asszisztálnak – hangsúlyozta Vitályos Eszter.
Zelenszkij terrorizmusnak minősítette a történteket.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Zelenszkij terrorizmusnak minősítette a történteket.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.