Egyre durvább támadások érik Magyarországon a templomokat
A betörők, rongálók több esetben is tetemes, akár több millió forintos károkat okoztak.
A betörők, rongálók több esetben is tetemes, akár több millió forintos károkat okoztak.

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferencék javaslata nem más, mint a hívő magyar emberek heccelésse.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kifogásolja a katolikus egyház dolgozóira irányuló diszkriminációt.

A szentmiséket, istentiszteleteket mindenütt a járványügyi intézkedésekkel összhangban tartják meg.

2018-ban a kormány meghirdette a családok évét, most pedig a katolikus egyház szentel egy egész évet legféltettebb kisközösségeinknek.

Bíró László tábori püspök lemondását követően Berta Tibort nevezte ki az egyházfő a katolikus tábori lelkészi szolgálat vezetőjének.

A keresztény felekezetek állítják: nem kaptak meghívást a szakmai fórumra, ahol így nem is vehettek részt.

Alkalmazkodnak a meghozott szigorú intézkedésekhez magyarországi keresztény egyházak.

Terroristák ismét a vallás és Isten nevében öltek meg vétlen embereket, figyelmeztetés és indok nélkül.
A kezdődő emberi élet tisztelete és az utódnemzés méltósága – vita a lombikról




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tárcavezető szerint a gyorsforgalmi úthálózat az, amit a fuvarozóknak elsősorban igénybe kell venniük.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

A légierő már korábban fenyegetésre figyelmeztetett.

Itt vannak a képek.

Ezt lehet tudni a merénylőről és az elhunyt rendőrökről.

Will Kaja Kallas succeed where Hitler and Napoleon failed?

Szinte hihetetlen, hogy a robogós karcolásokkal megúszta a balesetet, csak a szállított festék és a kétkerekűje bánta.

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.