Boér Gábor a győztes döntő után: Nem szerencsés a helyzetem
A negyvenéves szakember alig több mint egy héttel a kinevezése után nyerte meg a Magyar Kupát.
A negyvenéves szakember alig több mint egy héttel a kinevezése után nyerte meg a Magyar Kupát.

Nem látszott meg az osztálykülönbség a szerda esti döntőben.

A Győr kínlódva, az FTC simán győzött, összejött az álomdöntő a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.

A Budafok története során először jutott döntőbe, ezzel pedig eldőlt, hogy új győztest avatnak a sorozatban.

Már a tizenegyespárbajra készült a Puskás edzője, amikor a 119. percben eldőlt a ZTE elleni kupacsata.

A gól nélküli első félidőben mindkét együttesnek megvoltak a lehetőségei, de hosszabbítás után a ZTE nyert.

A Vasasnak jutott az egyetlen négy közé jutott másodosztályú csapat, így idegenben játszik.

A Loki hiába hajtott nagyot, a helyzeteivel jobban sáfárkodó Puskás Akadémia lett elődöntős a kupában.

Ricardo Moniz szerint a ZTE sikerének az a titka, hogy töretlenül hisznek a klub filozófiájában.

Dzsudzsák gólpasszt adott, de a Debrecen csak hosszabbításban harcolta ki a sikert a Magyar Kupában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.