Családi piknik a múzeumban
A Pál utcai fiúk kedvencét, a gojzit is ki lehet majd próbálni.
A Pál utcai fiúk kedvencét, a gojzit is ki lehet majd próbálni.
Egyúttal Magyarország versenyképességét is erősíti az oktatási, innovációs és kulturális területeket érintő új törvénymódosítás.
Három kiállítás köszönti a 130 éve született André Kertészt.
Ingyenesen tekinthető meg a Szent Korona az Országházban a nemzeti ünnep napján tíz órától este hat óráig – tudatta Kovács Zoltán államtitkár.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint meggyőző Demeter Szilárd érvelése.
A magyar nemzeti kulturális identitást egységében kell megmutatni – vallja Demeter Szilárd.
A szakember március 6-án kezdi meg munkáját az intézmény élén.
Több mint harminc történész írta.
Az összetett, gazdag Magyar menyasszony tárlatban annak ötletgazdája, kurátora, Simonovics Ildikó vezet körbe.
2024. február 5-ig lehetett jelentkezni a Magyar Nemzeti Múzeum L. Simon László elbocsátása után megüresedett vezetői székére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háborús pusztításnak és a szenvedésnek mielőbb véget kell vetni.
A rendszerváltás óta a nyugati társadalmakban egyre éleződik a politikai feszültség, ami nálunk termékeny talajra hull.
Zsigó Róbert: Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló rendelet tervezete.
A keresztényeknek egyenlő szabadságjogokat kell élvezniük.
Veszélyhelyzet, természeti csapás idején a saját politikai sormintáját követve terjeszt hamis információkat – mondta lapunknak ijf. Lomnici Zoltán.
„Sagkina asszony korsója”: egyedülálló baktriai felirat került elő Tádzsikisztánban.
XIV. Leó a pápai nyári rezidencián, Castel Gandolfóban fogadta szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki csütörtöktől a Rómában kezdődő ukrajnai újjáépítési konferencián vesz részt.

Mindent tagadott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.