Stumpf magára rántotta a gyűlölettől bűzlő, saját maga által főzött kotyvalékát
Ilyen, amikor visszanyal a fagyi.
Ilyen, amikor visszanyal a fagyi.

Mindenki tudja, hogy Magyar Pétert önmagán kívül senki nem érdekli. Következésképpen magasról tesz a gyermekek jogaira.

Ismét bebizonyosodott: Magyar Péterék egyértelműen behódoltak a háborúpártiaknak.

Bizonyos belső körök szerint a pártban káosz van, félni lehet a választók elbizonytalanodásától, miközben válogatott módon becsmérlik Vogel Evelint.

A Terror Háza múzeum igazgatója szerint a 2026-os választások után ismét darabjaira fog hullani az ellenzék.

Magyar szerint tehát náluk az agyhalál után is van élet, sőt képviselői hely jár érte.

Ezek szerint a kampányban nem mondott igazat a jelöltjeiről.

Wellor hülyét csinált a Tisza Párt vezetőjéből

A Tisza Párthoz köthető Raskó György mellett korábban Márki-Zay Péter is a nyugdíjasok halálából akart politikai tőkét kovácsolni.

Korábban Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is lebukott.





A miniszterelnöknek sikerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.