Megvan Magyarország legszebb erdeje
Az emberek szavaztak, mutatjuk az eredményt.
Az emberek szavaztak, mutatjuk az eredményt.

Az uniós tanácsadó szerint a magyar elnökség alatt a kormány a brüsszeli tervekkel teljesen ellentétes irányba terelheti a migráció kérdését.

A XXI. Század Intézet elemzése szerint a miniszterelnök átfogó kitekintést nyújtott a globális kontextust adó, világot alakító külső tényezőkre.

Kék színe volt.

Románia elő akarta írni, Orbán Viktor miről beszéljen, miről ne beszéljen és mit hogyan ne említsen tusványosi beszédében.

Szijjártó Péter közölte, a térség jelentősen felértékelődött az ukrajnai háború és az elrendelt szankciók miatt.

Az első Budapest és Taskent közötti járatok augusztus 20. után szállnak fel.

Mindez kihívást jelent az ideológusok hatalmi igényével szemben – mondta a volt szabaddemokrata párti képviselő.

Az európai uniós ügyekért felelős leendő miniszter jelezte, hogy a magyar EU-elnökség időszakát az intézményi átmenet fogja meghatározni.

A Budapest Parkban lép fel augusztus 2-án Architects.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

Az amerikai elnök levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz.

A kaukázusi ország természeti adottságai és kulturális gyökerei egyaránt lenyűgözők.

KÉT MAGYARORSZÁG – Hány ezer gazda menne tönkre, ha Ukrajnát a vegyszeres gabonájával ráeresztenék az unióra?

Már a csukott ajtó sem állítja meg Zelenszkij emberrablóit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.