Juszt sem szeretjük a migránskvótát!
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke még 2016-ban megüzente a kelet-európaiaknak, hogy tanulják meg szeretni a migránskvótát.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke még 2016-ban megüzente a kelet-európaiaknak, hogy tanulják meg szeretni a migránskvótát.

„Ukrán hadifoglyokkal készülnek sajtótájékoztatóra Magyarországon, ahol várhatóan bírálni fogják Ukrajnát” – írta az RBC.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte, Magyarország a menekültek mellett azokra is gondol, akiknek Kárpátalja a hazája.

According to the Chinese professor, more European countries should prioritize the interests of their own people.

Szijjártó Péter szerint nemsokára másodikak leszünk a világon elektromosakkumulátor-gyártás terén.

Vagy befogadjuk a kvóta szerint előírt bevándorlókat, vagy óriási büntetést fizetünk.

A Vitézi Rend szorgalmasan építi hazai és külföldi kapcsolatait, s lehetőségein belül nagyban hozzájárul a magyarság összetartozásának erősítéséhez.

Itthon 2010 óta 1600 kilométer kerékpárút épült.

A baloldali teoretikusok és politikusok mindig is szükségesnek tartották az erőszakot.

A kínai professzor szerint több európai országnak kellene előtérbe helyeznie saját népének érdekeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfira 76 milliós vagyonelkobzás vár.

Vizsgálják, mi történt.

Alultápláltság okozta a baba halálát.

Még maga a főpolgármester is tudja, hogy rosszul vezette a várost az elmúlt hat évben, erre tökéletes példa a Budapest Brand-botrány.

Von der Leyen: Az orosz vagyonok felhasználása a leghatékonyabb mód Ukrajna finanszírozására

„A magyar kormány azonban nem engedi, hogy a fiataljainkat Ukrajnába vigyék!”

Előkerült egy felvétel.

Elképesztő felvétel készült a balesetről.

A következő napokban egyre több párbeszédes politikus csatlakozik majd az új politikai formációhoz.

A Polygon legfontosabb újdonsága a formanyelven kívül a változó áttételű elektromos kormányzás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.