Munkalátogatást tesz Budapesten Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
A kétoldalú megbeszélések tárgyát képezi majd Oroszország EU-val és NATO-val való kapcsolata is.
A kétoldalú megbeszélések tárgyát képezi majd Oroszország EU-val és NATO-val való kapcsolata is.

Magyar Levente elmondta, honfitársaink valószínűleg csütörtökön érkeznek meg Budapestre.

A litván belügyminiszter-helyettes a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, fontos hazánk segítsége.

A miniszter szerint az elmúlt években többen megtanulhatták, hogy a magyarokkal Európában számolni kell.

A halálos marások száma nagyságrendileg lehet nagyobb, mint ahogy korábban becsülték.

Bodó Sándor szerint a kormány újraindította a gazdaságot, az ország a gazdasági növekedés pályáján áll.

Tucker Carlson ittléte valójában sokat jelentett a nemzetközi színtéren is.

Az elmúlt tíz év Magyarország megerősítéséről szólt. Egy rossz mozdulattal az egészet fel lehet adni.

A frakcióvezető szerint a rendszerváltás kezdete óta nem volt olyan nagy jelentősége választásnak, mint az előttünk állónak.

Kihúzta a gyufát a legbefolyásosabb amerikai konzervatív médiaszemélyiség, Tucker Carlson a hiperglobalistáknál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem véletlenül várják már epekedve a brüsszeli bürokraták, hogy jöjjön a Tisza.

Komoly pénzek folytak el.

Mérföldkő a hazai kábítószer-ellenes küzdelemben.

Mindent bevet a Bige család, hogy egy esetleges kormányváltást követően megoldódjanak a Nitrogénművek problémái.

A tragédia a csúcsforgalomban történt.

Az ukrán férfiaknak otthon kell maradnia harcolni.

Több sebesült is van.

The inconsistent party communication puts the loyalty of Tisza Party activists we spoke with to the test.

A Magyar Írószövetség Debüt-díját vette át.

A fejlesztés célja, hogy az épület ne csak megőrizze, hanem növelje piaci részesedését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.