Orbán Viktor: Sikeres társadalmat építünk
A saját népünket meg kell védenünk minden veszélytől, mert ez a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk, a mi nyelvünk.
A saját népünket meg kell védenünk minden veszélytől, mert ez a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk, a mi nyelvünk.

2006–2007-es dátumunk volt az euróra, de az MSZP–SZDSZ-kormány letérítette a normál pénzügyi útról Magyarországot.

Tűrhetetlen, hogy a szabadságjogokra történő visszaélésszerű hivatkozással eltiporják a nekik ellentmondók szabadságát.

Első körben Belgium, Luxemburg és Portugália kapják meg az eurómilliókat. A lengyeleknek is várniuk kell.

Hivatalosan kimondták, hogy a közvetlen szavazás káros és problematikus az unión belül.

Magyarországon napjainkban is sokan teljesen félreértelmezik a jugoszláv diktátor történelmi szerepét és értékét.

Az ártereken tározott vízmennyiség az árvizek levonulása után mérsékli az aszályt és növeli a terméshozamokat.

Az egyértelmű eredményt a parlament közjogi felhatalmazásként értékelheti majd.

A hírt Szijjártó Péter videóüzenetben közölte, elmondása szerint az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni.

A végén még megérjük, hogy ez a tájékozatlan autóversenyző beszáll a Jobbik kampányába is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem véletlenül várják már epekedve a brüsszeli bürokraták, hogy jöjjön a Tisza.

Komoly pénzek folytak el.

Mérföldkő a hazai kábítószer-ellenes küzdelemben.

Mindent bevet a Bige család, hogy egy esetleges kormányváltást követően megoldódjanak a Nitrogénművek problémái.

A tragédia a csúcsforgalomban történt.

Az ukrán férfiaknak otthon kell maradnia harcolni.

Több sebesült is van.

The inconsistent party communication puts the loyalty of Tisza Party activists we spoke with to the test.

A Magyar Írószövetség Debüt-díját vette át.

A fejlesztés célja, hogy az épület ne csak megőrizze, hanem növelje piaci részesedését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.