A szó, amit az ukrán ombudsman keres: „köszönöm”

Képzeljék, Ukrajnának van emberi jogi biztosa! Szinte hihetetlen. E különös fejleményre nem akkor derült fény, amikor az utóbbi években az ukrán állam szétverte az őshonos nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását, korlátozni kezdte a magyarok (és mások) nyelvhasználati jogait. Nem akkor, amikor fölgyújtották a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége ungvári székházát. És nem is akkor, amikor például ukrán neonácik vonulgattak magyar falvakban, turulszobrot döntöttek, vagy éppen 2014-ben rágyújtották az oroszokra az odesszai szakszervezeti székházat. Akkor nem hallottunk az ukrán ombudsmanról. Hogy létezik egyáltalán.

A dolog most sült ki, hogy az illető, bizonyos

Dmitro Lubinyec pár napja előállt, és ombudsmani minőségében leszidta Magyarországot a tizenegy kárpátaljai hadifogoly átvétele ügyében. Ombudsman úr azt mondotta: Magyarország megsértette a nemzetközi humanitárius jogot azáltal, hogy a foglyok átvételéről nem tájékoztatta Ukrajnát. Galád módon nem szóltunk.

(Az imént természetesen ironizáltam. Nem most tudtuk meg, hogy Ukrajnának van emberi jogi biztosa, hanem már tavaly, amikor az akkori ombudsman, Ljudmila Deniszova bejelentette: az orosz katonák tömegesen kisgyermekeket erőszakolnak meg. Később viszont beismerte: szándékosan hazudozott, hogy a nyugatiak még több fegyvert küldjenek Ukrajnának. Végül az ukrán képviselőknek is kínos lett az ámokfutása, és tavaly júniusban menesztették. Utána jött Lubinyec.)

Mondom, pompás hír, hogy már fiatal keleti szomszédunknál is van emberi jogi biztos, aki árgus szemekkel fürkészi az emberi jogokat, vagy amiket ő annak gondol. Más kérdés, hogy ha már van, esetleg elsajátíthatná a szövegértés tudományát. Tudniillik, Magyarország nem csupán Ukrajnát, hanem – urbi et orbi – az összes földlakót tájékoztatta a kárpátaljai foglyok érkezéséről. Egyrészt. Másrészt azt is többször, több helyen kiemelték magyar kormányzati illetékesek (elsősorban is Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes), hogy a foglyok átadása egyházi keretek között zajlott, s

mindez az Orosz Ortodox Egyház gesztusa Magyarország iránt, ezek az emberek a szabadságukat ennek köszönhetik.

Továbbá:

A tizenegy kárpátaljai Magyarországon már nem »hadifogoly«, hanem szabad ember.

Ha e mondatokat sikerült volna helyesen értelmeznie Dmitro Lubinyec ombudsmannak (előtte meg Kuleba külügyminiszternek), talán meg sem szólal.

Nyilván mi vagyunk a hülyék, amiért azt gondoljuk, Ukrajnának duzzogás helyett inkább meg kellene köszönnie – elsősorban az Orosz Ortodox Egyháznak, másodsorban Magyarországnak – a tizenegy kárpátaljai megmenekülését. Akiknek szabadulásáért Ukrajnának egyetlen orosz foglyot sem kellett átadnia Putyinnak. Ám a hála szó arrafelé ismeretlen fogalom.

Az elmúlt évtizedben megszoktuk, hogy akárhány kárpátaljai iskolát újít föl a magyar kormány, akárhány ukrán kisgyermeket nyaraltatunk ingyen a Balatonnál, akárhány sérült katonájukat ápoljuk, akármennyi humanitárius segítséget nyújtunk, egy nyomorult „köszönöm”-re sem futja tőlük.

Folyton csak követelnek: adj ezt, adj azt, adj még többet, de azonnal! Meg: ne vegyél orosz olajat és gázt (amit, persze, ők is vesznek, áttételesen), tehát gyakorlatilag kövess el harakirit. Közben pedig az elnökük titokban azt tervezgeti, hogyan robbantsa föl a Barátság kőolajvezetéket.

Furcsa. Úgy tűnik, mintha az ukrán állam nem örülne a hadifoglyok szabadulásának. Egyből azt lesik, hogyan rúghatnának belénk ez ügyben is. Biztos, hogy így viselkedik egy nemzetéért aggódó, felelős kormány, egy békét kereső, szuverén állam, amely önmaga ura? Aligha. Így helytartók viselkednek, akik mások kottájából játszanak. Ötmilliárd dolláros kottából.