Marcin Romanowski: Tusk életfogytiglani börtönbüntetése csak idő kérdése
A lengyel politikussal a hazájában zajló eseményekről, a politikai üldöztetésről és a jövőbeni lehetőségekről beszélgettünk.
A lengyel politikussal a hazájában zajló eseményekről, a politikai üldöztetésről és a jövőbeni lehetőségekről beszélgettünk.

Az Interpol reakciója világosan jelzi: komolytalanok a volt igazságügyminiszter-helyettes elleni vádak.

Donald Tusk támadást indított a jogállamiság ellen.

A lengyel ügyészségi szóvivő elmondta: az ügyészség december 19-én döntött Romanowski őrizetbe vételéről, valamint a lublini kolostor aznapi átkutatásáról.

A Jogászok Lengyelországért nevű szervezet is kiállt Magyarország mellett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.