Összehangolt rendszerben működnek a korai fejlesztési központok
Tíz éve nyújtanak szakmai segítséget a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésében – jelentette ki Maruzsa Zoltán.
Tíz éve nyújtanak szakmai segítséget a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésében – jelentette ki Maruzsa Zoltán.

Másfél millió gyermek és tanuló számára ért véget ma a nyári szünet, pénteken pedig megkezdődik a tanítás.

Maruzsa Zoltán az Origónak adott interjúban azt is elmondta, miért lesz jó az új pedagógus-életpályamodell és miért aggályos a PDSZ és a PSZ jelenlegi tevékenysége.

A mesterséges intelligencia pár éven belül a közoktatásban is teret hódít majd.

Lenézi a Momentum azokat, akik tárgyalnának a pedagógusok jogállásáról – vélekedett Kanász-Nagy Máté (LMP).

A köznevelési államtitkár az életpályamodellről folyó tárgyalások mellett az uniós elvárásokról, az érettségi és a felvételi szabályainak változásairól is beszélt.

Vajon kik és miért tartották fontosnak, hogy lenyomozzák a gyerekeket?

Háromnapos tanácskozást tartott a testület, amelyen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is részt vett.

Újrahasznosítják a népszámláláskor használt eszközöket – tájékoztatott róla Maruzsa Zoltán államtitkár.

A költségvetési törvényről és a pedagógusok foglalkoztatásának jogállásáról egyeztetett Maruzsa Zoltán az érdekképviseletekkel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Az Európai Néppárt háborúpárti politikája alól Magyar Péternek sem jár kivétel.

A tegnapi próba után ma már minden készen áll Miskolcon.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

A döntést már most sokan kritizálják.

A világ összerezzen Donald Trump szavaitól.

Magyar nyelven eddig nem igazán volt megbízható megoldás.

A magyar filmművészet kiemelkedő alkotóit, életműveit és az elmúlt év operatőri teljesítményeit díjazták.

Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.