A mozdony is totálkárosra törhet az átjáróban
Ütközéspont címmel honlapot és online háromdimenziós játékot fejlesztett a MÁV az iskolásoknak.
Ütközéspont címmel honlapot és online háromdimenziós játékot fejlesztett a MÁV az iskolásoknak.

Hetvenegy százalékkal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, ha vonaton utazunk, mintha személygépkocsival tennénk meg ugyanazt az utat.

Az a cél, hogy az utasoknak olcsóbb, jobb, kiszámíthatóbb és kényelmesebb utazási szolgáltatásokat kínáljanak.

Az első KISS motorvonat augusztus 24-e óta jár rendszeresen a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon

Viszonylag szerény, havi négy-ötmilliárd forintos bevételkiesést szenved el a MÁV-csoport a járvány miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.