Gyurcsány a Dunaferr-ügy politikai felelőse?
A Dunaferr körüli botrány a Gyurcsány-kormány elhibázott döntéseinek következménye Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője szerint.
A Dunaferr körüli botrány a Gyurcsány-kormány elhibázott döntéseinek következménye Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője szerint.

Az exminiszterelnök szerint a DK hibázott, amikor arra biztatta az embereket, hogy ne fogadják el a keleti vakcinákat.

A milliárdost a közelmúltban újra gazdasági bűncselekmények gyanújával vették őrizetbe.

Sorozatunk következő részéből kiderül, hogyan indult Gyurcsány Ferenc politikai villámkarrierje a 2000-es évek elején.

Mostani írásunkban a politikus Gyurcsányt mutatjuk be, aki Medgyessy Péter megbuktatását követően kormányfőként egy agresszív, hazug kampánnyal 2006-ban győzelemre vezette a szocialistákat.

1918. december 1-jén mondta ki Gyulafehérvárra összehívott román nemzetgyűlés, hogy Erdély, a Partium és a Bánság ettől kezdve Románia része.

A liberálisok új világot akarnak és nem riadnak vissza attól, hogy felrúgják a demokratikus normákat.

Gyárfás Tamás a vád szerint végül Portik Tamást vette rá, hogy ölesse meg üzleti ellenlábasát, Fenyő Jánost.

A legutóbbi OLAF-jelentésből citált bírságokat zömmel a 4-es metró gyanús ügyletei miatt szabták ki hazánkra.
Korrupciógyanús ügyek kísérték Medgyessy Péter rendszerváltoztatás utáni pályáját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem semmi.

Ha látta, ne habozzon, segítsen!

Ruff Bálint szerint választást kell nyerni, utána mondhatja el mindenki a gondolatait.

Magyar Péterék új stratégia kidolgozásába kezdtek.

„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Örülnek a befektetők.

Kijelentette, hogy Ukrajna harcát támogatni fogják, ameddig kell.

A PG Csoport november 15-én lép fel a Barba Negrában.

A Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a szankciók alóli mentességnek köszönhetően lesz idő megfelelően felkészülni az orosz olajról való leválásra.

A kisméretű moduláris reaktorok szerepe egyre fontosabbá válik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.