Így játsszák ki a gyermekvédelmi törvényt a magyar nyelvű, külföldi médiaszolgáltatók
Az RTL Klub például egy médiahatósággal fennálló vitájában azt állítja, hogy Luxemburgban szerkesztik a műsoraikat.
Az RTL Klub például egy médiahatósággal fennálló vitájában azt állítja, hogy Luxemburgban szerkesztik a műsoraikat.

Kijev a hadiállapotra hivatkozva adhat magának lehetőséget a média korlátozására.

Nagy felháborodást váltott ki Európában az Európai Bizottság készülő törvénye.

Andrzej Duda szerint korlátozniuk kell a külföldi tulajdonosok részesedését, de nem visszamenőleg.

Az új amerikai nagykövet érkezése nem sok jóval kecsegtet a kétoldalú kapcsolatokat illetően.

A legutóbb megszavazott lengyel törvénymódosítások miatt emelt szót az Egyesült Államok.

A szavazást eredetileg szeptemberre halasztották el.

Az amerikai külügyminisztérium szerint az USA lengyelországi befektetései is kockán forognak.

A vitatott tartalom egy konkrét személlyel kapcsolatos olyan véleménynyilvánítás volt, amely nem tekinthető a közösség sérelmét is megvalósító médiaszolgáltatói magatartásnak
Az Országgyűlés hétfőn ismét elfogadta a médiaszabályozás módosítását, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a Háznak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.