Február 11-től vetítik Erdélyben az ElkXrtuk című filmet
A magyarországi televíziós bemutató előtt láthatják az ElkXrtuk című filmet a határon túl élő erdélyi magyarok.
A magyarországi televíziós bemutató előtt láthatják az ElkXrtuk című filmet a határon túl élő erdélyi magyarok.

Lapunk értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor.

Már több mint 130 ezren látták a mozikban a legmegosztóbb hazai alkotást.

Az énekesnő nem csupán egy szerelmi történet. Az alkotók a forgatási időszak közepénél tartanak.

Tizenkét városban közterületeken lesz látható a vetélkedő alapját képező Trianon-film.

Látványos autósüldözés mellett döbbenetes hitelességgel adja vissza a film a 2006-os forradalmi hangulatot és az MTV székház ostromát.

A 2006-os őszi eseményekről szóló Elk*rtuk című filmre a nemzetközi közönség is vevő lehet.

Hosszú évek óta ez az első olyan magyar film, amelynek a gyártásába a producerek saját pénzzel is beszálltak – mondta Kálomista Gábor.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök kommentekre válaszolt.

Ezekről jó, ha tud.

Magyar Péter adócsökkentésről szóló ígéretei éles ellentétben állnak a szakértőinek elszólásaival.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Az ítélet arányosságát politikusok és jogvédők is kétségbe vonják.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

Nukleáris bázissá akarták átalakítani Grönlandot a jégpáncél alatt.

A spanyol világelsőt megkérdezték, miért nem dolgozik már Juan Carlos Ferreróval.

A balhátvéd piszkosul nehéz mérkőzésre számít szombaton a Burnley ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.