A kormány elkötelezett a magyar munkahelyek védelme mellett
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökével egyeztetett Varga Mihály.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökével egyeztetett Varga Mihály.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint az adóemelés semmilyen formában nem elfogadható.
Futó Péter támogatta Gyurcsányt és Bajnait, mégis megduplázta profitját 2010 óta.
A koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportjának munkáját a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is segíti a jövőben.
Gyorsan lépett a kormány azoknak a gazdasági szereplőknek a megsegítésére, akik egyik napról a másikra válságos helyzetbe kerültek a koronavírus-világjárvány miatt.
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Vadász Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) társelnöke – tájékoztatta a szervezet csütörtökön az MTI-t.
Közös javaslatcsomagot dolgozott ki a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége a munkaerőhiány kezelésére strukturális átalakításokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
130 ezer ember kényszerült menekülni.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk „ékköve”, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a kormányfő tartalmas beszédét.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a kormányfő tartalmas beszédét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.