A franciák közel háromnegyede szerint markánsan csökkenteni kell a bevándorlást
A francia lakosság 71 százaléka azt gondolja, hogy erőteljesen csökkenteni kell a bevándorlást, a jobboldali szavazók 94 százaléka van ezen a véleményen.
A francia lakosság 71 százaléka azt gondolja, hogy erőteljesen csökkenteni kell a bevándorlást, a jobboldali szavazók 94 százaléka van ezen a véleményen.

Nem ez az első eset, hogy a migránsok egymásra támadnak. A helyiek szerint elviselhetetlen a helyzet, mert a bevándorlók rettegésben tartják a környéket.

Az amerikai–mexikói határon gyakoriak a halálesetek, amelyek száma tavaly rekordot döntött.
A jelenleg hazánkban szolgálatot teljesítő cseh csoport tizenegy nap alatt csaknem ezerkétszáz határsértő feltartóztatásában segített.

Ha az illegális bevándorlók átjutnak a kerítésen, akkor mélységben kutatják fel őket.

Világosan látszik, hogy az EU egyszerre szembesül több biztonsági jellegű kihívással is – mondta Szijjártó Péter.

Bukarestben bírálják a magyar kormányfőt, egy korábbi, hasonló beszédet megdicsértek.

Hadiadó bevezetésén gondolkodik Svédország.

Az a kultúra és civilizáció formál minket a maga képére, amelybe beleszülettünk.

Egyes bevándorlók klánstruktúrák, illetve saját szokásjoguk alapján szervezik meg mindennapjaikat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.