Már hét éve, hogy tömegek kerekedtek fel távoli vidékeken, s Európa felé vették az irányt. Azóta is folyik a népvándorlás, kisebb-nagyobb hullámok követik egymást, lassan, de biztosan ostromolják a partokat, legyenek azok a tengereken vagy a szárazföldön. Emlékezhetünk, a német kancellár, az ereje teljében levő Angela Merkel ebbe bukott bele, mert ígéretével ellentétben Németország nem tudta megoldani a válsághelyzetet, nem vált valóra az akkor is teljes őrültségnek ható elképzelés, hogy az érkezők jól képzett és csak egy kis emberi szeretetre vágyó szakemberek, s nincs közöttük lókötő egy se. Volt. Európa pedig ostromlott erőddé vált.
Magyarország akkor pontosan azt mondta, mint most. Az illegális bevándorlás kifejezésben benne van, hogy törvénytelen, bármit is mondjon a baloldali sajtó szirénhada. Rendnek kell lenni, csak így lehet erős Európát építeni. Orbán Viktor persze megkapta a megfelelő minősítéseket a liberálisoktól, amiért nem hajlandó együttműködni az emberek befogadásában, pedig az idő bizony őt igazolta. Olaszországban mostanra sikerült egy olyan kormányt megalakítani, amely egyetért a magyar miniszterelnökkel, és tesz is azért, hogy rend legyen a saját partvidékén.
Ne legyünk naivak, a „civil” hajók, amelyek ma is migránsokat szállítanak Afrikából Európa felé, cseppet se civilek és cseppet se emberbaráti érzelmektől vezérelve teszik, amit tesznek.
Valahogy kerül pénz arra, hogy szállítóhajók tömege taxizzon évek óta a Földközi-tengeren, majd emberi rakományát a sajtó előtt bemutassa. Az ember nem ilyen buta lény, itt nem csupán szervezett embercsempészet folyik, hanem az európai demokratikus rend aláásása is, a törvények semmibevétele, amelyet síró kisgyerekek fotóival és szívszorító történetek sajtó alá rendezésével igyekeznek elfogadhatóvá kozmetikázni. Amióta Giorgia Meloni az olasz miniszterelnök, hivatalosan kilencezer embert hoztak a lelketlen csempészek az olasz partokhoz, tizedüket ezek az „embermentő” civilek. Ők szoktak díjakat kapni az Európai Parlamenttől, mert segítenek az elesetteken, miközben legalábbis börtönben volna a helyük.
További A Helyzet híreink
Nem kérdés, hogy Európa ostrom alatt áll. Az sem, hogy ezt nem hajlandóak észrevenni a hihetetlen jólétben élő nyugatiak, akik mindig duplagondollal élnek, amikor konfliktushelyzet adódik. A józan észt ma már mindig felülírja a politikai hasznosság, s hiába vált egyértelművé, hogy a migráció támogatása biztonsági kockázatot rejt, Európa liberális elitje csakis azzal tudott foglalkozni Olaszország kapcsán, hogy Meloni a szíve mélyén feltehetően fasiszta. Azaz teljesen mindegy, hány ember hal meg egy terrortámadásban, hány város vált élhetetlenné a kialakult, külföldi eredetű bűnbandák tevékenysége hatására, milyen veszélyessé vált Malmö, Lyon vagy Amszterdam néhány év alatt, a rossz, gyenge és korrupt kormány is jó abban az esetben, ha a liberális érveket hangoztatja.
Persze hosszú távon ez nem fog működni, erre éppen Meloni sikere a bizonyíték, hiszen végül mégis sikerült egy határozott jobboldali, vagyis a józan észen és a nemzeti érdekek képviseletén alapuló programmal győzni Olaszországban, és tüntethet bárki a cataniai kikötőben, követelve az „emberbaráti” elbánást az újabb és újabb érkezőkkel szemben, feltehetően a hajók most egy időre kénytelenek várakozni.
Svédországban az ultraliberális kormányt egy kicsit józanabb garnitúra váltotta fel, Spanyolországban is éledezik a Vox, s ezt jól mutatja, hogy a liberális sajtó időnként megírja hitetlenkedő cikkeit, azt kérdezve, mi lehet az oka a jobboldali térnyerésnek.
Egyszerű. Európa rendet akar, s nem szivárványos kitűzőket.
Borítókép: Afrikából Európába igyekvő illegális bevándorlók érkeznek (Fotó: MTI/EPA/EFE/Carlos de Saa)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fel, győzelemre!
Ne engedjük visszaforgatni a történelem kerekét a 2010 előtti időkbe, amikor ez a kókler balliberális banda a csőd szélére taszította az országot.

Fleck és Pol Pot
Kezd világossá válni, miért aggódik annyira az alkotmányos puccs miatt Magyar Péter.

Te is, fiam, Puzsér?
Ezzel a tudományosnak látszó aljassággal akkora különbséget mutatnak ki a pártok között, amekkorát nem szégyellnek.

Fővárosi hóhányók – Karácsony Gergely főpolgármester teljesíti az általa vállalt feladatot
A közlekedési viszonyok lehetetlenné válása közepette is mindenben a kormány, illetve az úgymond propaganda ártó kezét véli felfedezni.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
A világtörténelem nagy bunkósbotja
LANGY ESŐK JÖNNEK – Minden ország attól tart, hogy gyengének látják kívülről, ami roppant veszélyes. A gyengét ugyanis eltiporják.

Nem hozott békét a szilveszter
Amikor ma este durrognak a tűzijátékok országszerte, egy pillanatra gondoljunk arra, milyen jó, hogy ez itt nálunk csak játék.

Afrika szarvától a nemzetközi porondra
LANGY ESŐK JÖNNEK – Benjamin Netanjahu miniszterelnök bejelentette, elismeri Szomáliföldet független államnak.

Forró karácsony
Ma a biztonságosnak és elegánsnak tartott Ausztráliában a hanuka megünneplése kockázatos, már-már vakmerő lépés.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fel, győzelemre!
Ne engedjük visszaforgatni a történelem kerekét a 2010 előtti időkbe, amikor ez a kókler balliberális banda a csőd szélére taszította az országot.

Fleck és Pol Pot
Kezd világossá válni, miért aggódik annyira az alkotmányos puccs miatt Magyar Péter.

Te is, fiam, Puzsér?
Ezzel a tudományosnak látszó aljassággal akkora különbséget mutatnak ki a pártok között, amekkorát nem szégyellnek.

Fővárosi hóhányók – Karácsony Gergely főpolgármester teljesíti az általa vállalt feladatot
A közlekedési viszonyok lehetetlenné válása közepette is mindenben a kormány, illetve az úgymond propaganda ártó kezét véli felfedezni.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!