Orbán Viktor a karmelita kolostorban fogadja az egyiptomi elnököt
A hivatalos tárgyalások kiemelt témája az illegális migráció elleni küzdelem lesz.
A hivatalos tárgyalások kiemelt témája az illegális migráció elleni küzdelem lesz.

A visegrádi négyek kormányfői Egyiptom vezetőjével találkoztak a Várkert Bazárban.

Szijjártó Péter szerint a két ország is sokat profitál a jó politikai együttműködésből, Egyiptom biztonsága és nyugalma hazánknak is érdeke.

Az uniós biztos szerint minden tagállamnak több mint 42 ezer afgánt kellene befogadnia.

Meg kell védeni az Európai Unió külső határait – jelentette ki Pintér Sándor a V4-ek, Szlovénia és Ausztria belügyminisztereinek találkozóján.

Nem adunk menedékjogot annak, aki megsérti a határainkat bármelyik irányból – hangsúlyozta a külügyminiszter, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ülésén.

Az államtitkár szerint a LIBE bizottság egy konkrét ügyet nem tudott mondani, ami 2010 óta a jogállamiság csorbulását jelentette volna.

A Migrációkutató Intézet tájékoztatása szerint a 38. hétig 79 ezernél is több esetben intézkedtek a hatóságok.

Évi egymilliárd eurót költ a kormány a katalán állam létrehozására · Idén már kétszer annyi migráns kelt át a La Manche csatornán, mint tavaly egész évben · Kötelezettségszegési eljárást indított Spanyolország ellen az Európai Unió.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint a nemzetközi baloldal bevándorlókontinenst akar csinálni Európából, így akarják lebontani a nemzetállamokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő interjút ad az ATV műsorában.

A kormány megkezdte az EU hatásköreinek szisztematikus átvilágítását.

Komoly veszélyt jelenthet hazánk szuverenitására.

A Tisza Párt elnöke nem érzi az iróniát.

Lapunk főmunkatársa közösségi oldalán tette helyre Szent-Iványi Istvánt.

A politikus közösségi oldalán buzdított a nemzeti konzultáció kitöltésére.

A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Igencsak aktív lesz jövőre Iron Mike, kétszer is ringbe lépne.

Új korszak kezdődik az adatvezérelt ellenőrzésekben.

A kőolaj esetében két évtizedes rekord dőlt meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.